A magyar konyha gyönyszeme, a Jókai bableves

Ennél az ételnél nagyon fontosak az előkészületek. A Jókai bableves elkészítéséhez a babot előző este hideg vízbe áztatjuk, és a csülköt is megfőzzük előtte egy nappal.

null

A füstölt csülköt hideg vízben kell feltenni főni. A főzővizet ízesíthetjük vöröshagymával, néhány gerezd fokhagymával, babérlevéllel, egész borssal. A főzési idő legalább 2 és fél óra. Az utolsó fázis, hogy a megfőtt csülköt a főzőlében hagyjuk kihűlni, majd kivehetjük, csontozhatjuk, darabolhatjuk. Egy nagyobb lábasban olajat hevítünk, rádobjuk a meghámozott, finomra vágott hagymát, amit üvegesre párolunk. Hozzáadjuk a megtisztított, zúzott fokhagymát, a pirospaprikát és felöntjük kb. 1 dl vízzel. 

Közepes lángon pároljuk és zsírjára pirítjuk. Hozzáadjuk a beáztatott tarkababot a levével együtt, és a füstölt csülök főzőlevéből kb. 2 litert öntünk hozzá. Sózzuk, borsozzuk, hozzádobjuk a babérlevelet. 

Ha a bab félig megfőtt, hozzáadjuk a megtisztított, ízlés szerint felaprított zöldségeket és a zeller zöldet. Az elfőtt levet vízzel pótoljuk folyamatosan. Ha teljesen megpuhult a bab, a héjától megtisztított kolbászt felkarikázzuk, száraz serpenyőben megpirítjuk és hozzáadjuk a leveshez a kisült zsírja nélkül – írta a Mindmegette.hu. 

A tejfölt a liszttel és egy merőkanálnyi levessel csomómentesre keverjük, és hozzáadjuk a leveshez. Elkészítjük a csipetkét: összegyúrjuk a lisztet, a tojást és egy kis sót, kis csipeteket tépkedünk belőle, és a forrásban lévő leveshez adjuk. 

A csipetkékkel még 2-3 percig forraljuk a levest. Tálalásnál egy tányérba teszünk a lefejtett csülökhúsból és arra merjük a levest. Megszórhatjuk friss petrezselyemmel is.

A csülökhöz:

 

A leveshez:

 

A csipetkéhez:

 

A díszítéshez:


 

Borítókép: illusztráció (Forrás: Mindmegette.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.