Az egyik legfinomabb káposztaleves receptje

Mielött valóban nekilátnánk a főzésnek, eelőkészítjük az alapanyagokat, a vöröshagymát megpucoljuk, felkockázzuk, a répákat megtisztítjuk, és felkarikázzuk, a zellergumót meghámozzuk, felkockázzuk, a káposzták külső levelét eltávolítjuk, félbevágjuk, felcsíkozzuk, a fokhagymát apróra vágjuk, a szalonnát felcsíkozzuk.

null

Egy nagyobb lábasban közepes lángon zsiradékot hevítünk, erre rakjuk a hagymát, megsózzuk, hozzáadjuk a szalonnát is, és pár percig dinszteljük. Ha a hagyma üveges lett, és a szalonna kicsi kiengedte a zsírját, hozzáadjuk a felkockázott sertéshúst, kevergetve hagyjuk, hogy a húskockák minden oldala a kifehéredjen, picit piruljon. 

Ezután fűszerezzük őrölt köménnyel, babérlevéllel, hozzáadjuk a paradicsompürét, elkeverjük, sózzuk, borsozzuk, fűszerezzük pirospaprikával, fokhagymával, kevés vízzel felöntjük, éppen csak annyira, mintha pörköltet készítenénk, lefedjük, és nagyjából egy óráig főzzük. Akkor jó, ha a hús már majdnem teljesen puha. 

Következhetnek a zöldségek a káposzták kivételével, a sárgarépa, a fehérrépa és a zeller, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd felöntjük vízzel vagy alaplével, hogy jól ellepje a zöldségeket – ajánlotta a Mindmegette.hu. 

Összekeverjük, és alacsony hőmérsékleten nagyjából 10-15 percig főzzük, ezután hozzáadjuk a káposztát, és 20-30 percig főzzük, addig, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. 

Végül 2 evőkanál tejfölt egy evőkanál lisztel elkeverünk, és hőkiegyenlítéssel hozzáöntjük a habarást a leveshez, pár percig tovább főzzük, és el is készült ez az igazán kiadós, főételnek is beillő leves.

HOZZÁVALÓK

A habaráshoz:

A tálaláshoz:


 

Borítókép: illusztráció (Forrás: Mindmegette.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.