Négyszáz denevér húzódott meg a Debreceni Egyetem két ablaka között

Nem hazánkban honos az a fajta, amelyik vért szív. Az is tévhit a denevérekkel kapcsolatban, hogy terjesztik a koronavírust.

null

Csaknem 400 közönséges törpe denevér döntött úgy nemrégiben, hogy a Debreceni Egyetem egyik előadójának ablakában húzza meg magát télire. A helyszín kiválasztása azonban valóságos ökológiai csapdának bizonyult, de szakembereknek hála megmenekültek a jószágok. A Naplónak nyilatkozó szakember elmondta, az állatok azt hitték, ideális telelőhelyet találtak. Azonban az egymásra zsúfolódott denevéreknek a világos helyen, a nappali és éjszakai hőmérséklet-ingadozás mellett minimális lett volna az esélyük a túlélésre, ezért közbe kellett lépni a kar természetvédelmi akciócsoportjának további szakemberek segítségével.

A denevérek még sok esetben mindig a „nemszeretem” állatok közé tartoznak, gyakran a koronavírus-járvánnyal is párhuzamba állítják őket. Kövér László leszögezte, nem kell attól félni, hogy a denevérektől elkapjuk a Covidot, sőt, sokkal nagyobb az esély arra, hogy éppen mi fertőzhetjük meg őket. Ám mivel egy átlagember jobbára nem kerül kapcsolatba velük, erre is vajmi kevés esély van.

A 400 denevér mentésében Pompola Krisztián természetvédelmi őr segédkezett.
Fotó: HAON/KÖVÉR LÁSZLÓ-ARCHÍV

– Ha mégis valamilyen módon észlelünk denevéreket a környezetünkben, kérjük szakember segítségét, ne inzultáljuk őket, mert megharaphatnak. Itt már fennáll a veszélye, hogy veszettséget hordozhatnak – mondta a szakértő, hangsúlyozva, egy ilyen eset is teljesen életszerűtlen. Attól sem kell félni, hogy a hajunkba beleragadnak, viszont a denevérek vérszívó „rémtörténeteinek” van alapja. Igaz, ehhez több ezer kilométert kell utaznunk nyugatra.

Közép- és Dél-Amerikában honosak ugyanis kisebb termetű, vérszopó denevérek, amelyek éjszakánként kúszva, lopva háziállatokat kerítenek be. Harapásuk nem fájdalmas, minimális mennyiségű vért szívnak ki, ennek nyoma hasonlít egy szúnyogcsípéshez. Apropó, szúnyogok! Kövér Lászlótól azt is megtudtuk, hogy a denevéreknek igazából hálásak is lehetünk jelentős ökoszisztéma-szolgáltatásuk miatt: bizonyos szakirodalmak szerint hazánkban egy-egy ilyen pici állat éjszakánként 500-1000 szúnyogot is elfogyaszthat, azaz bizonyos kolóniák „szezonbeli teljesítménye” több tonna szúnyog elpusztítására rúghat. Délkelet-Ázsiában pedig a beporzásban van óriási szerepük a denevéreknek, és a kártevőket is elpusztítják a kávéültetvényeken.

A cikk teljes tartalma ide kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.