Szemelvények az egykori dunaújvárosi fésűsfonoda történetéből

A könnyűipari miniszter beszédet mondott az új dunaújvárosi fésűsfonoda megnyitó ünnepségén. Így írt erről az akkori Sztálinvárosi (Dunaújvárosi) Hírlap 1958. augusztus 22-ei száma: „A most létesülő üzem nem tartozik a legnagyobbak közé, különösen, ha a sztálinvárosi gyáróriásokhoz hasonlítjuk. Az üzem létrehozása, megszervezése, berendezése sok fáradságos munka eredménye, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy szinte hónapok alatt készült el.”

Pár nappal később az újság munkatársai látogatást tettek a gyárban. Erről írt cikkükből kiderül, hogy hatvankét főt foglalkoztatott a fésűsfonoda az induláskor, de alig két héttel később már húsz fővel bővítették is a dolgozók létszámát. 1958 októberében már arról írt a helyi újság, hogy 170 fő dolgozik a gyárban, és az indulás óta ez idő alatt már 19 ezer kiló előfonalat termeltek, amiből 18 ezer kiló fonalat fontak, amiből 60 ezer darab női kardigánt lehet készíteni.

Az üzem ekkorra már a kétműszakos munkarendre állt át. 1959-re pedig tervbe vették, hogy az üzem B szárnya is elkészül, ahova a kártoló- és a nyújtógépek kerülnek. A fejlődés szükségességének filozófiájáról így írt a Sztálinvárosi Hírlap akkoriban: „A fejlődés kétségkívül ezt diktálja, hiszen ha a hengermű is megindul, sok-sok női dolgozó vár majd munkára az új nehézipari üzem mellett, és a fésűfonó kapuit olyan szélesre kell tárni előttük, amilyenre csak lehet”.

1982-ben még javában folyt a termelés a dunaújvárosi fésűsfonoda üzemben.
Fotó: DH-ARCHÍV

A fésűfonó központja akkoriban Budapesten volt. Ez megnehezítette az esetleges javítási munkák gyors elvégzését, de a vasmű a szárnyai alá vette az üzemet, és minden segítséget megadott, ha műszaki jellegű probléma merült fel a gyártósorokon.

1959 januárjában az akkori Sztálinvárosi (Dunaújvárosi) Hírlap újabb cikket közölt a fonodáról, amelyben arról írtak, hogy egyes „elemek” kezdenek kiszorulni az üzemből. Idézzük: „Az új üzemnek vannak kerékkötői is. Még sok azoknak a száma, akik nem tekintik életcélnak a munkát, hanem lógással töltik idejüket. De ahogy kovácsolódik a törzsgárda, ugyanúgy hullanak ki ezek a naplopók az üzemből.”

Még ebben az évben merült fel az a probléma, hogy az üzemben nincs elsősegélynyújtó, sem fektető. A vezetés ugyanis nem engedélyezte ezeknek a helyiségeknek a kialakítását. 1960 nyarán még mindig arról írt a helyi újság, hogy a fonodát túl sokan tekintik átjáróháznak. Egy év alatt 105 dolgozó lépett ki az üzemből, emellett többen szülési és anyasági szabadságukat töltötték, így nagy volt a termelési kiesés. Mint írták, ebből a kiesésből fél Sztálinvárost fel lehetett volna öltöztetni. „Egy-két napos hiányzások a gyakoriak, különösen a szombati és a hétfői kimaradások. Gyakran előfordul az is, hogy a beteg dolgozó valamelyik vendéglátóipari szórakozóhelyen nagyszerűen tud táncolni” – írta az újság akkoriban.

A teljes cikk ide kattintva érhető el.