Lányai lépnek a szécsényi gazda nyomdokaiba

Laczkó Bertalan úgy véli, egy jó vállalkozónak kitartónak kell lennie, de fontos a szakmai tudás is.

null

A gazda úgy véli, egy jó vállalkozónak szorgalmasnak, kitartónak kell lennie, de nagyon fontos a megfelelő szakmai tudás is. Azt mondja, ő sosem kesereg, nem panaszkodik a külső problémákra, amolyan „segíts magadon, az Isten is megsegít” típus. A mezőgazdaság szeretetét, a munka megbecsülését szüleitől örökölte. A rimóci fiú már tizenéves korában segített otthon a növényápolásban, az állatok gondozásában. Amíg más gyerekek játszottak, szórakoztak, ő dolgozott. Az általános iskola után a gépipari pályát választotta. A technikusi képzettség megszerzése után szakmájában helyezkedett el. Ám az alma nem esik messze a fájától. A jó szervező, nagy munkabírású fiatal visszatért a mezőgazdaságba. Rimócon kárpótlási jegyekkel földet és eszközöket vásárolt, gazdálkodni kezdett – derül ki a cikkből.

Egy idő után egyre több lett a földterülete, nemcsak Rimócon, Szécsényben is vásárolt, s gyarapodott a gazdasága. Nagyobb telephelyre lett szüksége, amit Rimócon szeretett volna megvásárolni, ám tudomására jutott, hogy Szécsény déli részén, a Varsányi úton értékesítik az egykori TSZ telephelyét. Ennek egy részét megvásárolta, s családjával Szécsénybe költözött.

A mezőgazdaság szeretete családi örökség. Laczkó Bertalan és lánya, Lilla.
Fotó: Sz.F. / NMH

Nyereségből, kölcsönökből, pályázati pénzből fokozatosan bővítette gazdaságát. A város nyugati részén újabb telephelyet vásárolt. – Az az ember vagyok, aki a bevételeit nem herdálja el, visszaforgatja a gazdaságba, csak így lehet fejleszteni – vélekedett.

A több lábon állás híve, a növénytermesztés mellett állattartással is foglalkozik. Az induláskor 15 szarvasmarhája volt, de volt idő, amikor 200 is. – Most kevesebb az állományom, mert a nagy részét eladtam, csak 50-et tartottam meg. A pénzt visszaforgattam a termelésbe, telepítettem egy 10 hektáros gyümölcsöst, amit szeretnék bővíteni. Terveim között szerepel egy hűtőház építése, amelyre pályázatot nyújtottam be.

– Gimnazista koromban még nem gondoltam a mezőgazdaságra, a közgazdasági egyetemen folytattam a tanulmányaimat, s valamikor az egyetemi évek alatt erősödött meg bennem, hogy édesapánk nyomdokaiba lépjek – magyarázta fiatalabb lánya, Lilla, aki ma már részt vesz a családi vállalkozásban.

A gazda családjának terveiről szóló teljes cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.