Elfogadta az Országgyűlés a 2021-es költségvetést
Az Európai Unióból érkező járvány elleni támogatások alapja a büdzsében nullás összeggel szerepel.
Az Európai Unióból érkező járvány elleni támogatások alapja a büdzsében nullás összeggel szerepel.

Az ok az, hogy időt adjanak az alkotóknak járvány miatt félbeszakadt produkcióik befejezésére.
Összesen harmincórás időkerettel rendelkező általános vitát tartanak a költségvetésről szóló javaslatáról.

A Klebelsberg Központ kiadásaira több mint 580 milliárd jut jövőre, a felsőoktatásra 461 milliárdot szánnak.

Varga Mihály elmondta: a tervezés során kiemelt feladat volt a családok védelme és és a gazdaság újraindítása.

Folytatódik a családok támogatása, a gazdaság újraindítása, a biztonság megőrzése – írja bejegyzésében Varga Mihály.

Idén háromszázalékos gazdasági visszaesés lesz, jövőre azonban a gazdaság 4,8 százalékkal erősödhet.

Mindössze egy munkanapot kell szombaton ledolgozni 2021-ben, így jövőre öt háromnapos és egy négynapos hosszú hétvége lesz.
A kormány a jövő évi költségvetési terveiről legutóbb a konvergenciaprogramban közölt fő számokat.
Varga Mihály a Facebook-oldalán megosztott fényképpel jelentette be a tervezet elkészültét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Európa a rossz példa.

A baloldal számára egyelőre kínosabb az ügy.

Az ellenzék az elnök felfüggesztését fogja kérni a parlamenttől „az igazságszolgáltatás függetlensége elleni támadások” miatt.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.

Van remény, hogy a vesztébe rohanó Nyugat-Európa közép-európai segédlettel mégis megmenekül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.