Csak jövőre ítélik el a volt MSZP-vezető Simon Gábort
A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta vádiratában a szocialisták egykori erős emberére. Hét éve rázta meg elnökhelyettesük bűntetőügye a szocialistákat.
A vádhatóság letöltendő börtönbüntetés kiszabását indítványozta vádiratában a szocialisták egykori erős emberére. Hét éve rázta meg elnökhelyettesük bűntetőügye a szocialistákat.

Idén a koronavírus-járvány miatt már két alkalommal elmaradt a hagyományos nyári fesztivál.

Ha addigra túl leszünk a járványon. Egy év kényszerszünet után 2021. július 12–18. között újra várja közönségét a VeszprémFest. A tervek szerint Jamie Cullum is fellép.

Ekkor kezdik meg működésüket azok az új gépek, gépsorok, új technológiák – mondta Szijjártó Péter.
Budapestre nem térhet vissza a gazdasági stagnálás, a kátyúk és az eladósodás időszaka – hangsúlyozták.
A háromszoros olimpiai bajnok úszóklasszisról szóló filmalkotást 2021. végén fogják vetíteni a mozikban.

Augusztus első napján, az idény tizenegyedik futama lesz a mogyoródi Magyar Nagydíj.

November 15-ig jelentkezhetnek a résztvevők bármely először március 30-a után elhangzott dallal.

A Magyar Tenisz Szövetség elnöke szerint egyelőre 2021-ben más fontosabb feladatok várnak rájuk.
A jövő év elejére várható a koronavírus elleni oltóanyagok megjelenése a gyógyszertárakban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Közéleti szereplők markáns gondolataira lehet szavazni.

Minden volt ami egy Bajnokok Ligája döntőjében is előfordulhat.

A Tisza Párt elnöke azt hiszi, hogy önazonos.

Kóka János már harminc százalékkal kevesebb kórházzal is elégedett lenne.

Elmondta Timur Mindics, hogy beszélt-e mostanában Zelenszkijjel vagy Jermakkal.

Esélyük sem volt a kiskamaszoknak.

Újabb érintett lehet az ukrán korrupciós ügyben.

The goal is to develop a package of proposals that is acceptable to all stakeholders and would be introduced after the elections.

Az M5 csatornán láthatjuk ma este Leslie Mandoki koncertfilmjét

Hatalmas pénzek fegyverkezésre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.