Több fontos makroadat várható a héten
A fejlesztések volumene 18,8 százalékkal haladta meg a múlt év időszakának szintjét, amikor 16,2 százalék volt emelkedés – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A beruházások második negyedévi alakulásáról közli jelentését ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Több makrogazdasági adat is megjelenik a jövő héten: a bruttó hazai termék (GDP) második negyedéves adatai, valamint az ipar és az építőipar júniusi adatai.
Júniusban az ipari termelés 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok azonban 4,1 százalékos növekedést mutatnak, mert kettővel kevesebb munkanap volt idén júniusban, mint a múlt év azonos hónapjában – jelen
Az ipari termelés júniusi előzetes adatait közli ma első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Több mint százmillió amerikai és hatmillió kanadai banki ügyfél személyes adataihoz jutott hozzá egy számítógépes kalóz – közölte hétfőn a Capital One amerikai bank, hozzátéve, hogy a tettest már őrizetbe vette a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI).
A Fidelitas fővárosi elnöke szerint a polgármester hetekre eltünteti, majd amikor ez kiderül, visszacsempészi az önkormányzat honlapjára a szerződéseket.
Csaknem üres a következő hét makronaptára, mindössze az építőipari statisztikák jelennek meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A címvédő Kyren Wilson 6-2-es vezetésről kapott ki a kínai Lei Pej-fantól a sznúker-világbajnokság első fordulójában.
Mexikóból és más országokból tervezhetnek merényletet az elnök ellen.
A nagyszombati húsvéti vigília szertartását a Szent Péter bazilikában tartották, melyet Ferenc pápa küldöttje Giovanni Battista Re bíboros, a Bíborosi Kollégium dékánja vezetett.
A hagyományos húsvéti sonka s a sonkalében főtt tojás nem hiányzott soha az asztalunkról,.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A pakisztáni kormány április 1-je óta 800 ezer afgán tartózkodási engedélyét érvénytelenítette.
Öt rendőrautó tört össze, hét rendőr kórházba került
Leszámolnak a radikális iszlámmal, az integrációt elutasító bevándorlók komoly büntetésre számíthatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.