Áder János látogatást tett a gödöllői Nemzetközi Természetfilm Fesztiválon
A köztársasági elnök hangsúlyozta: idén minden eddiginél többet, csaknem 1500 filmet neveztek be, ez pedig jól mutatja a gödöllői mustra egyre növekvő rangját.
A köztársasági elnök hangsúlyozta: idén minden eddiginél többet, csaknem 1500 filmet neveztek be, ez pedig jól mutatja a gödöllői mustra egyre növekvő rangját.
Egyre több horgász van Magyarországon, jelentősen nőtt a számuk az elmúlt években – hangsúlyozta a köztársasági elnök.
A honvédelem napja annak a tiszta, egyszerű és világos akaratnak az ünnepe, hogy Magyarország legyen erős, független és szabad – mondta a köztársasági elnök.
A csapatzászló teszi teljessé a katonai szervezet létezését, mert megtestesíti az összetartozást, és hirdeti azt a szellemi és erkölcsi értékrendet, amely köré bajtársi katona közösségük szerveződik.
Áder János azt javasolta ukrán partnerének, hogy minél hamarabb állítsanak fel egy közös bizottságot, amelyben az összes vitás kérdést nyugodt légkörben tudják megbeszélni és megoldani.
Az államfő kiemelte: cseh partnerével egyetértettek az illegális migráció, a terrorizmus elleni fellépés, a régió és a visegrádi csoport versenyképességének javítása, valamint az energiabiztonság kérdéseiben.
Az előrejelzések szerint 2100-ra a jelenlegi nyolcmillió faj közül egymillió eltűnik, ez a folyamat tízszer gyorsabb mint bármikor korábban – mondta Áder János.
Azt írták: az Áder János köztársasági elnök meghívására érkező cseh államfőt szerda délelőtt katonai tiszteletadással fogadják a budapesti Szent György téren.
Magyarország születése óta – több mint ezer éve – sokkal inkább adni akar, mint kapni – emelte ki a köztársasági elnök.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A baszk szakember Kylian Mbappé hiányáról és Trent Alexander-Arnoldról is beszélt.
A spanyol csapat a 90. perc után tizenegyest hibázott az Al-Hilal ellen.
Elhíresült mondataikkal szembesítette a Tisza Párt politikusait a kommunikációs igazgató.
Az Egyesült Államok szövetségi határőrséget is irányító Vám- és Határvédelmi hatósága közölte a májusi adatokat a déli, Mexikó felőli határán feltartóztatottak számára vonatkozóan.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
Az osztrák köztársasági elnöki palota sajtóelhárítása napok óta mást sem tesz, csak akadályozza a független sajtó munkáját. Ausztriában véget érni látszik a sajtószabadság.
Különleges elsőséget mondhat magáénak a hőgyészi otthon lakója.
Irán és Izrael között továbbra is heves harc folyik.
Átvenné a HUN-REN négy társadalomtudományi kutatóintézetét az egyetem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.