Több mint százmilliós kárt okoztak az állami költségvetésnek a csalók
Az adóbevallások során nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak el.
Az adóbevallások során nem a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak el.
Akár húsz év börtönt is kaphatnak a bűnbanda tagjai.
A praxisától eltiltott Vig Mór mellett egy másik ügyvéd is több száz millió forintot vehetett fel készpénzben a Lánchíd felújítását végző cégtől.
Az adóhatóság szemléletváltásával ügyfélbarát hivatal lett.
Bűncselekménygyanús mikroadományok: Perjés Gábor nem cáfolta a nála történt házkutatást.
Nagyobb összeg hiányzik Perjés Gábor vagyonnyilatkozatából, a politikus a Magyar Nemzetnek elismerte, hogy hibázott.
A magyar hatóság költségvetési csalás miatt már két éve nyomoz.
Köztartozás esetén a külföldön vezetett számlák sem mentesek a hatósági eljárás alól.
Költségvetési csalás miatt folytatnak eljárást, mivel a zenész szja-bevallási és fizetési kötelezettségének nem tett eleget.
Tetemes összeggel tartozik a befutott énekesnő az államnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Rakétakilövő állásokat és pilóta nélküli repülőeszközöket támadtak.
A honvédelmi miniszter szerint, miközben a kormány a magyar emberek biztonságáért dolgozik, addig Magyar Péter a katonákon viccelődik.
Kína elítélte az amerikai csapásokat.
A Trump-adminisztráció nem zárja ki a tárgyalásokat.
A miniszterelnök a Védelmi Tanács ülése után információkat osztott meg a nyilvánossággal.
A titok tanúi gazdagon illusztrált, és vannak benne magyar vonatkozások is.
Kenan Yildiz szemet gyönyörködtető gólokat szerzett.
A miniszterelnök a Védelmi Tanács ülése után információkat osztott meg a nyilvánossággal.
A titok tanúi gazdagon illusztrált, és vannak benne magyar vonatkozások is.
Kenan Yildiz szemet gyönyörködtető gólokat szerzett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.