Köszönet a háziorvosoknak a kiemelkedő helytállásért
Magyarország azon országok közé tartozik, melyek a legjobb védettséget élvezték a koronavírus-járvánnyal szemben.
Magyarország azon országok közé tartozik, melyek a legjobb védettséget élvezték a koronavírus-járvánnyal szemben.

Kásler Miklós közölte: a kormány több mint 10 milliárd forinttal támogatja csoportpraxisok létrehozását, hogy egy-egy földrajzi egységben a különböző orvosi szakmák együtt dolgozhassanak.
Idén egyszeri kiegészítő díjazást kapnak az alap- és szakellátást nyújtó fogászatok, 2020. január elsejétől pedig havi fix összegű díjemelést – jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Orvosi rendelőre, szolgálati lakásra és technikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar falu program – jelentette be a miniszter.

Az egészségügyért felelős államtitkár kiemelte: a betöltetlen háziorvosi praxisokban több olyan kicsi önkormányzat van, amely nem is akarta önálló háziorvossal betölteni a praxisát és most sem így tölti be.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.