Gyermekvédelmi gondoskodásban élők nyaralását szervezték meg
A Lélekgyógyító Szent Erzsébet-tábor keretében az idei nyár folyamán öt turnusban, váltásonként 440 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal érkezik kísérőikkel Ágotafalvára.
A Lélekgyógyító Szent Erzsébet-tábor keretében az idei nyár folyamán öt turnusban, váltásonként 440 gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatal érkezik kísérőikkel Ágotafalvára.

A szervezet az elmúlt öt évben közel száz hátrányos helyzetű, gyermekvédelemben nevelkedett fiatalnak mutatott utat egy jobb, teljesebb élet irányába. Két korábbi résztvevővel és a projekt munkatársaival beszélgettünk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 16 Celsius-fok között alakul.

Fiktív számlák, felszámolt vállalkozások, cégtemető, strómanok és eltüntetett pénz szerepel az ügyben, amelyben felbukkan a Lánchíd-botrány kulcsfigurája is.

Magyar Péter pártja jóval több embert tart alkalmazásban, mint a kormánypártok vagy a többi parlamenti mandátumra esélyes ellenzéki párt együttvéve.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Kudarcba fulladt a politikai támadás.

A nukleáris erőműveket elutasítók aránya harmadára csökkent az Európai Unióban.

Lavrov szerint Zelenszkij bejelentése mindent elárul a szándékairól.

A jobbhátvéd-poszt mintha el lenne átkozva a Liverpoolnál.

Ha jól csináljuk, hatékonyabb lehet, mint a kávé.

Az ellenfél az a Hollandia lesz, amelytől a középdöntőben kikapott a magyar válogatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.