– Sosem fogom elfelejteni azt a pillanatot, amikor Gyuri, az Art-ravaló gazdasági tanácsadó trénere arról beszélt, a pénzt el is lehet rakni, nem muszáj elkölteni, de rácsodálkoztam arra is, mit jelent az infláció vagy hogyan lehet valaki egyáltalán hitelképes – kezdi Radics Alex, aki három évvel ezelőtt került be az Art-ravaló csapatába. Munka után találkozunk Alexszel, épp egy forgatásról érkezik, neki a filmiparban sikerült munkát találnia.
– Az én feladatom videósként az, hogy a rögzített felvételeket visszajátsszuk a színészeknek, rendezőknek – magyarázza magabiztosan, aztán mégis lesüti a szemét, és mosolyogva hozzáteszi: – Ha valaki néhány éve azt mondja, hogy sci-fiken, amerikai produkciókon, akciófilmeken dolgozom majd, nem biztos, hogy elhiszem. Nemcsak az utamon vagyok, hanem ott, ahol álmaimban sem mertem elképzelni magam, ezért mindig hálás leszek.
Új fejezet
A húszas évei elején járó fiatalnak nem mentek mindig ilyen jól a dolgai, mindössze hároméves volt, amikor állami gondozásba került, összesen négy különböző családban fordult meg az elmúlt 18 évben. Mint mondja, ez csak azoknak fura, akik nem ebben a közegben nőnek fel, a „belsősök” számára ez teljesen normális, hogy több családot is megjárnak. – A nevelőszülők között is van olyan, akik mellett boldog gyerekkora lehet a gondozottaknak, és olyanok is akadnak, akik nem érdemlik meg, hogy szülőnek nevezzék őket. Nekem mindkettőből kijutott, az első családnál mindössze egy évet töltöttem, gyermekbántalmazás miatt kellett eljönnöm, négyévesen. Maradjunk annyiban, nem mindig volt egyszerű – avat be.
Amikor betöltötte a tizennyolcat, még egy másik utat képzelt el magának. Elmondása szerint a legjobb ötlete az ételfutárkodás volt, mígnem nyár közepén felhívták a gyámügytől, hogy lenne egy lehetőség, ehhez viszont Budapestre kellene költöznie kilenc hónapra. – Hevesen verni kezdett a szívem, a gyomrom összeugrott, annyira vágytam erre a lehetőségre. Ez volt az Art-ravaló – mondja fülig érő mosollyal.
De mi is az Art-ravaló, és hogyan tud segíteni az állami gondoskodásból frissen kikerült fiataloknak? A művészeti projektet hat évvel ezelőtt indította útjára a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Faktor Terminál Egyesület, amelyben a fiatalok kilenc hónapig felnőttképzésben regisztrált művészeti és pályaorientációs képzésen vesznek részt.
Évente 12-15-en kapnak lehetőséget arra, hogy új fejezetet nyissanak az életükben vagy épp tiszta lappal induljanak el. A bentlakásos képzés során a lakhatásukat és az élelmezésüket is biztosítják, valamint egy képzés, szakma árát is finanszírozzák számukra, miközben intenzív művészeti képzés kezdődik el.
– Állami gondoskodásból érkező fiatalokkal dolgozunk, akiknek egyik fele intézményben, másik fele családban nőtt fel, ám sokszor mire hozzánk elkerülnek, akár 10-15 családot is megjártak. A projekt lényege, hogy a fiatalok a művészeti tevékenységen keresztül új alapokra helyezik az önmagukkal való kapcsolatukat, a jövőképüket, a társadalomba való beilleszkedésüket és a későbbi sikeres munkavállalást is – csatlakozik a beszélgetéshez Schermann Márta, az Art-ravaló szakmai vezetője és művésztrénere, aki elmagyarázza, hogyan hat a program egyik legfontosabb eleme, a művészeti képzés a résztvevőkre. – A közösséghez való tartozás ereje, annak gyógyító hatása elkíséri őket az egész program során és utána is. A hozzánk érkezők legtöbbje ugyanis sem a család megtartó erejét nem tudta megtapasztalni, sem azt, hogy milyen egy előremutató, közösségi együttlét – sorolja.
Némasági fogadalom
– Emlékszem, amikor a kiválasztáson, egy miniszínház keretében játszani kellett valamit, illetve kellett volna, mert én csak arra voltam képes, hogy kimentem a színpadra, körbenéztem, majd lejöttem. Ez mondjuk igencsak elsöprő látvány lehetett, mert bekerültem az akkori csapatba – veszi át a szót Mikáczó Zsuzsi, aki találkozónkra egyenesen az egyetemről érkezik. Ő a program végével televíziós műsorkészítést tanult, most pedig kommunikáció szakon folytatja a tanulmányait, operatőr szeretne lenni, a dokumentumfilmek érdeklik a leginkább. – Azt érzem, hogy meg akarom ismerni és mutatni azokat a különleges történeteket, embereket, akik köztünk élnek, mégis ismeretlenek – meséli teljes átéléssel. A 24 éves lány történetét is érdemes megismerni: Mikáczó Zsuzsi nyolcévesen került el a szüleitől, egy nevelőcsalád vette magához. Mint mondja, nagyon nehezen élte meg az elszakadást, erősen kötődött édesanyjához. Egy hónapig nem szólalt meg, csak megfigyelőként volt jelen. Később, az iskolában sem találta meg a hangját, inkább csak a háttérben húzódott meg.
– A gyerekkori traumák miatt a lelkem némasági fogadalmat tett, ám mihelyt elkezdődött a közös „munka” azt Art-ravalóval, valami megváltozott bennem: néhány hónap alatt teljesen kinyíltam, azt éreztem, számít, mit mondok, fontos a szavam, és megtanultam képviselni is a nézeteimet, ötleteimet. Ma is meglepődöm olykor magamon, hogy kilenc hónap alatt nemcsak önbizalmat, de pontos képet is kaptam arról, mi lehet az én utam, hivatásom – meséli büszkén.
– Ezeknek a fiataloknak kezdetben azt is meg kell tanulni, hogy időben felkeljenek vagy nem késhetnek el a próbákról. Szó szerint keretet rajzolunk a napjaiknak, ami azért is fontos, mert akár egy gyermek esetében, úgy a felnőtteknél is igaz, hogy a szabályok és keretek közötti élet biztonságot ad. A színházi próbák során a résztvevők szépen lassan megtanulnak az egyéni folyamataikra és a társas kapcsolatokra is odafigyelni. Megtanulják, hogyan vállaljanak felelősséget önmagukért és a csapatért. Beépül a mindennapjaikba a pontosság, a figyelem magukra és másokra, a fegyelem és az alázat is, de mindenekelőtt a szabad játék, ami örömteli alapot ad – fűzi hozzá Schermann Márta, aki arra is kitér, hogyan bontakoznak ki a résztvevők a foglalkozások alkalmával.
– Megdöbbentő látni, hogy az első hónapokban a legtöbben a szemkontaktust sem veszik fel. Ám az idő múlásával feloldódik ez a korlát, és eljutunk odáig, hogy nemcsak a szöveget tanulják meg, de valóban önfeledten és igazul játsszanak a színpadon. Ez hihetetlen intenzív folyamat, amelyben folyamatosan visszajelzéseket, megerősítéseket kapnak tőlünk és egymástól, szépen lassan ráébresztjük őket, ráébrednek, hogy mennyi minden van bennük, mennyi lehetőség rejlik bennük – fejti ki a szakmai vezető, majd azzal folytatja:
Ez nem terápiás program, hanem arról van szó, hogy a védett közegben történő kreatív alkotás, a művészet gyógyítólag hat, számtalan dolgot tanít meg és boldoggá tesz. Ez a való világ egyik leképezése, hogy hogyan néz ki az a világ, ahol vigyázunk, figyelünk egymásra, és mit jelent az, hogy a szavainknak következményei vannak. Megtanulják, hogy a tetteiknek következményei vannak.
Az Art-ravaló munkájának híre az elmúlt években körbeért a szociális szférában, sok megkeresést kapnak az intézményektől. A toborzási folyamat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal közösen zajlik, amely abban segít, hogy minél több helyre eljusson a lehetőség. – Több hónapon keresztül járjuk az országot, ahol a fiatalokkal és a gondozókkal is találkozunk, utóbbiak javasolnak nekünk jelölteket a programba, sokszor azzal a címszóval, hogy valaki ügyesen szaval vagy énekel, de valójában nem ezek a fiatalok a célcsoportunk, ez nem egy tehetségkutató. A csapatot tudatosan úgy építjük fel, hogy a stabil, érettségivel, szakmával rendelkezők mellett olyanoknak is lehetőséget adunk, akik kikerültek a társadalom margójára, akik mondjuk már megjárták a javítóintézetet, az elvonót is – teszi hozzá Ménesi Luca projektkoordinátor.
Nem csak egy „zacis”
Az intenzív foglalkozások után felgyülemlett érzelmek elcsendesítésében szociális munkás is segít. – Velem indul a nap, a csoportos alkalmakon lerakhatják a konfliktusokat, de az ügyintézéssel kapcsolatos és családi dolgokat is átbeszélhetik, és én is átgondolom, hogy a színházi munka után, mellett kinek van még szüksége az egyéni folyamatokra – mondja Sárosi Mária. A szociális munkás kiemeli, a hozzájuk kerülőknek eleinte még az is furcsa, hogy ennyi ember figyel rájuk minden egyes nap, hogy a reakciójukra válasz érkezik, hogy valaki a szemükbe néz vagy meghallgatja őket.
A hetek múlásával már nem csak az Art-ravaló munkatársai, hanem a résztvevők is látják az önmagukban rejlő lehetőségeket, mondhatni, öntudatra ébrednek, kitisztulnak a valódi jellemvonások, és új fejezet kezdődik.
– Bár mindenki nehéz helyzetből érkezik, fontosnak tartjuk, hogy ne ezt, hanem azt domborítsuk ki, hogy itt mindenki egyedi és megismételhetetlen, egy önálló individuum, nem pedig egy „zacis”. Hisszük, hogy ez a maréknyi ember, akikkel mi kilenc hónapon át foglalkozunk, megkapják tőlünk azt a fajta hitet, ami a szárnyaláshoz kell, ugyanakkor reális elképzelések mentén tesszük ezt, a pályaorientációs képzéseken hozzájuk illő szakma, pálya mentén indítjuk útjára a résztvevőket.
– Az a gondolkodás, hogy én képes vagyok valamire, hogy nekem értékeim vannak, hogy rám lehet számítani vagy én számíthatok másokra, ezek a sikertörténetek megtermékenyítik a közösségeket, a munkahelyeket, az országunkat. Amikor a színházi próbák zajlanak, lehet látni, ahogyan beleengedik magukat egyre inkább az adott játékba, feladatba, megélik, megértik önmagukat, a közösség szépen összeérik. Ezek a pillanatok ránk is ugyanúgy hatással vannak, részei vagyunk ennek az egységnek, és egyfajta közös beteljesülés ez mindnyájunk számára – összegez Schermann Márta, az Art-ravaló szakmai vezetője.
