A lélek némasági fogadalmait oldja fel az Art-ravaló

Az Art-ravaló munkatársai az elmúlt öt évben közel száz hátrányos helyzetű, gyermekvédelemben nevelkedett fiatalnak mutattak utat egy jobb, teljesebb élet irányába. De hogyan tud segíteni a program, és miképp alakult azoknak az embereknek az élete, akik bekerültek az Art-ravaló csapatába? Mi lett azokkal, akik lehetőséget kaptak arra, hogy új alapokra helyezzék életüket a művészet eszközeivel? Két korábbi résztvevővel és a projekt mentoraival beszélgettünk.

Radics Alex Budapest 20230815 Magyar Nemzet Fotó: Bach Máté

Némasági fogadalom

– Emlékszem, amikor a kiválasztáson, egy miniszínház keretében játszani kellett valamit, illetve kellett volna, mert én csak arra voltam képes, hogy kimentem a színpadra, körbenéztem, majd lejöttem. Ez mondjuk igencsak elsöprő látvány lehetett, mert bekerültem az akkori csapatba – veszi át a szót Mikáczó Zsuzsi, aki találkozónkra egyenesen az egyetemről érkezik. Ő a program végével televíziós műsorkészítést tanult, most pedig kommunikáció szakon folytatja a tanulmányait, operatőr szeretne lenni, a dokumentumfilmek érdeklik a leginkább. – Azt érzem, hogy meg akarom ismerni és mutatni azokat a különleges történeteket, embereket, akik köztünk élnek, mégis ismeretlenek – meséli teljes átéléssel. A 24 éves lány történetét is érdemes megismerni: Mikáczó Zsuzsi nyolcévesen került el a szüleitől, egy nevelőcsalád vette magához. Mint mondja, nagyon nehezen élte meg az elszakadást, erősen kötődött édesanyjához. Egy hónapig nem szólalt meg, csak megfigyelőként volt jelen. Később, az iskolában sem találta meg a hangját, inkább csak a háttérben húzódott meg.

Mikáczó Zsuzsi jelenleg kommunikáció szakon tanul, operatőr szeretne lenni. Forrás: Facebook

– A gyerekkori traumák miatt a lelkem némasági fogadalmat tett, ám mihelyt elkezdődött a közös „munka” azt Art-ravalóval, valami megváltozott bennem: néhány hónap alatt teljesen kinyíltam, azt éreztem, számít, mit mondok, fontos a szavam, és megtanultam képviselni is a nézeteimet, ötleteimet. Ma is meglepődöm olykor magamon, hogy kilenc hónap alatt nemcsak önbizalmat, de pontos képet is kaptam arról, mi lehet az én utam, hivatásom – meséli büszkén.

– Ezeknek a fiataloknak kezdetben azt is meg kell tanulni, hogy időben felkeljenek vagy nem késhetnek el a próbákról. Szó szerint keretet rajzolunk a napjaiknak, ami azért is fontos, mert akár egy gyermek esetében, úgy a felnőtteknél is igaz, hogy a szabályok és keretek közötti élet biztonságot ad. A színházi próbák során a résztvevők szépen lassan megtanulnak az egyéni folyamataikra és a társas kapcsolatokra is odafigyelni. Megtanulják, hogyan vállaljanak felelősséget önmagukért és a csapatért. Beépül a mindennapjaikba a pontosság, a figyelem magukra és másokra, a fegyelem és az alázat is, de mindenekelőtt a szabad játék, ami örömteli alapot ad – fűzi hozzá Schermann Márta, aki arra is kitér, hogyan bontakoznak ki a résztvevők a foglalkozások alkalmával.

Schermann Márta, az Art-ravaló szakmai vezetője. A közösséghez való tartozás gyógyít. Fotó: Dányi Viktória

– Megdöbbentő látni, hogy az első hónapokban a legtöbben a szemkontaktust sem veszik fel. Ám az idő múlásával feloldódik ez a korlát, és eljutunk odáig, hogy nemcsak a szöveget tanulják meg, de valóban önfeledten és igazul játsszanak a színpadon. Ez hihetetlen intenzív folyamat, amelyben folyamatosan visszajelzéseket, megerősítéseket kapnak tőlünk és egymástól, szépen lassan ráébresztjük őket, ráébrednek, hogy mennyi minden van bennük, mennyi lehetőség rejlik bennük – fejti ki a szakmai vezető, majd azzal folytatja:

Ez nem terápiás program, hanem arról van szó, hogy a védett közegben történő kreatív alkotás, a művészet gyógyítólag hat, számtalan dolgot tanít meg és boldoggá tesz. Ez a való világ egyik leképezése, hogy hogyan néz ki az a világ, ahol vigyázunk, figyelünk egymásra, és mit jelent az, hogy a szavainknak következményei vannak. Megtanulják, hogy a tetteiknek következményei vannak.

Az Art-ravaló munkájának híre az elmúlt években körbeért a szociális szférában, sok megkeresést kapnak az intézményektől. A toborzási folyamat a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósággal közösen zajlik, amely abban segít, hogy minél több helyre eljusson a lehetőség. – Több hónapon keresztül járjuk az országot, ahol a fiatalokkal és a gondozókkal is találkozunk, utóbbiak javasolnak nekünk jelölteket a programba, sokszor azzal a címszóval, hogy valaki ügyesen szaval vagy énekel, de valójában nem ezek a fiatalok a célcsoportunk, ez nem egy tehetségkutató. A csapatot tudatosan úgy építjük fel, hogy a stabil, érettségivel, szakmával rendelkezők mellett olyanoknak is lehetőséget adunk, akik kikerültek a társadalom margójára, akik mondjuk már megjárták a javítóintézetet, az elvonót is – teszi hozzá Ménesi Luca projektkoordinátor.

Nem csak egy „zacis”

Az intenzív foglalkozások után felgyülemlett érzelmek elcsendesítésében szociális munkás is segít. – Velem indul a nap, a csoportos alkalmakon lerakhatják a konfliktusokat, de az ügyintézéssel kapcsolatos és családi dolgokat is átbeszélhetik, és én is átgondolom, hogy a színházi munka után, mellett kinek van még szüksége az egyéni folyamatokra – mondja Sárosi Mária. A szociális munkás kiemeli, a hozzájuk kerülőknek eleinte még az is furcsa, hogy ennyi ember figyel rájuk minden egyes nap, hogy a reakciójukra válasz érkezik, hogy valaki a szemükbe néz vagy meghallgatja őket.

A hetek múlásával már nem csak az Art-ravaló munkatársai, hanem a résztvevők is látják az önmagukban rejlő lehetőségeket, mondhatni, öntudatra ébrednek, kitisztulnak a valódi jellemvonások, és új fejezet kezdődik.

 – Bár mindenki nehéz helyzetből érkezik, fontosnak tartjuk, hogy ne ezt, hanem azt domborítsuk ki, hogy itt mindenki egyedi és megismételhetetlen, egy önálló individuum, nem pedig egy „zacis”. Hisszük, hogy ez a maréknyi ember, akikkel mi kilenc hónapon át foglalkozunk, megkapják tőlünk azt a fajta hitet, ami a szárnyaláshoz kell, ugyanakkor reális elképzelések mentén tesszük ezt, a pályaorientációs képzéseken hozzájuk illő szakma, pálya mentén indítjuk útjára a résztvevőket. 

– Az a gondolkodás, hogy én képes vagyok valamire, hogy nekem értékeim vannak, hogy rám lehet számítani vagy én számíthatok másokra, ezek a sikertörténetek megtermékenyítik a közösségeket, a munkahelyeket, az országunkat. Amikor a színházi próbák zajlanak, lehet látni, ahogyan beleengedik magukat egyre inkább az adott játékba, feladatba, megélik, megértik önmagukat, a közösség szépen összeérik. Ezek a pillanatok ránk is ugyanúgy hatással vannak, részei vagyunk ennek az egységnek, és egyfajta közös beteljesülés ez mindnyájunk számára – összegez Schermann Márta, az Art-ravaló szakmai vezetője.

Borítókép: Az Art-ravaló egykori résztvevője, Radics Alex (Fotó: Bach Máté)