Mesterséges fészkekkel segítik a süllők szaporodását
Az álló- és folyóvizekben egyaránt előforduló süllő az egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk.
Az álló- és folyóvizekben egyaránt előforduló süllő az egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk.

A lakosság bizonytalan gazdasági környezetben általában későbbre halasztja a tervezett beruházásait, így az ingatlanvásárlást
A hungarikummá nyilvánított magyar kutyafajták állományának fenntartását segíti az Agrárminisztérium.

Már 228 ezer gyermeknek gyűlik babakötvényben a megtakarítása – jelentette be Varga Mihály.

Az Agrárminisztérium és a tenyésztők szoros együttműködésének, valamint az őshonos-támogatásoknak köszönhetően az utóbbi öt évben folyamatosan emelkedett az őshonos lófajták állománya – közölte az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Tiszaföld
Jelentősen zsugorodtak az édesvízi vándorhalfajok, például a pisztráng, a lazac állományai az elmúlt évtizedekben: az 1970 és 2016 között vizsgált 1400 állomány világszerte átlagosan mintegy 76 százalékkal esett vissza.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület elkészítette a felmérés adatainak összesítését.

Halmosi Zsolt országos kórházfőparancsnok a parlamenti szakbizottság ülésén tartott beszámolót.

Hiába a soha nem látott áremelkedés a sertéságazatban, piaci előnyüket nem az állományuk növelésére használják az állattartók.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Kudarcba fulladt integráció.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.

Olyan követelésekkel álltak elő, amelyek az ügynökök és családtagjaik biztonságát is veszélyeztetnék.

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csapnak össze az Európa-bajnoki címért.

Mind a mai napig nem tudni, mi történt a lázadás vezérével.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.