Ismét kórházba szállították Jimmy Carter volt amerikai elnököt
Ismét kórházba szállították Jimmy Carter volt amerikai elnököt – jelentette be hétfő esti közleményében az atlantai székhelyű Carter Központ.
Ismét kórházba szállították Jimmy Carter volt amerikai elnököt – jelentette be hétfő esti közleményében az atlantai székhelyű Carter Központ.

John Kerry volt amerikai külügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy politikusok és a szórakoztatóipar sztárjai részvételével klímakoalíciónak nevezett fórumot hozott létre, amely a klímaválság ellen kíván fellépni.
Michael Bloomberg amerikai milliárdos üzletember vasárnap közleményben erősítette meg, hogy a Demokrata Párt jelöltjeként indulni kíván a 2020-as amerikai elnökválasztáson.
Az irániak több mint egy hete nem férnek hozzá a világhálóhoz a teheráni kormány döntése értelmében, miután heves tüntetések törtek ki több városban.
McKenzie tábornok elmondta, hogy a mintegy 500 katona az Eufrátesztől keletre és egészen az ország északkeleti sarkáig műveleteket fog végrehajtani a következő hetekben.
Magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselők az Ukrajnának nyújtott amerikai segély visszatartásáról nyilatkoztak a képviselőház három bizottságának szerda éjszakába nyúló együttes meghallgatásán.
Az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium szerdán ismét elkezdte engedélyek kiadását egyes amerikai termékek exportjához a Huawei kínai telekommunikációs óriásvállalat számára. Ezt a tárca jelentette be szerda este kiadott közleményében.
Az amerikai képviselőház is megszavazta a hongkongi tiltakozókat támogató törvényjavaslat végleges változatát helyi idő szerint szerdán este.
A kínai vezetés szerdán közleményben tiltakozott az ellen, hogy az amerikai szenátus elfogadta a hongkongi tüntetőket támogató, és egyben Kínát az erőszak veszélyeire figyelmeztető törvényjavaslatot.
Az amerikai szenátus helyi idő szerint kedden este egyhangúlag megszavazta a hongkongi tiltakozókat támogató és egyben Kínát az erőszak veszélyeire figyelmeztető törvényjavaslatot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden még kitart az extrém hideg.

Egyszerű, otthon végezhető mozdulatok segítenek.

A Fidesz–KDNP országgyűlési képviselőjelöltje szerint ellenfelei nem ismerik a helyiek problémáit, ő viszont kormányzati együttműködéssel valódi fejlesztéseket hozna a kerületekbe.

Helyi keret és nyilvánosság nélkül indul a kampány.

Dina Powell McCormick érkezett a META élére.

Ez az oka az intézkedésnek.

Az elnökjelöltség a tét Marine Le Pen számára.

A magyar középpályás újra főszereplője volt a Liverpool egy mérkőzésének.

A gólnak nem, csak a Liverpool-kötődésű gólszerzőnek tudott örülni a Barnsley fiatal trénere.

A készülő emlékhelyen a romterület védett bemutatása mellett látogatóközpontot is építenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.