Vajon hányan gondolkodtunk már el azon, hogyan lehetett a világ 36 ezer McDonald’s-étterme közül éppen a Nyugati téri a legszebb az egyik globális szavazáson? Nos, a válasznak alighanem köze van ahhoz, hogy a legtöbb helyen aligha szegény Gustave Eiffel irodájával terveztetnek egyszerű gyorséttermet.
A magyarok Amerika-éhsége azonban csillapíthatlan. Fővárosunk kitüntetett pontján, a Szabadság téren található az amerikai nagykövetség, és ott volt a kétoldalú kapcsolatok mélypontján, a Rákosi-korszakban is. Legtöbbünk mindennapjaiban – talán észre sem vesszük – lopva is jelen van Amerika. Nem csak a hamburgerrel, de a Facebookkal, a Twitterrel, az Instagrammal, az HBO filmjeivel, a Netflixszel vagy a csapatsportokkal, amelyeket magunk is űzünk, vagy a tévé előtt ülve követünk. (Tíz éve még meglepett, mekkora rajongótábora alakult ki nálunk is az amerikai futballnak.)
De nem volt ez sokkal másképp évtizedekkel ezelőtt sem, amikor Elvis Presley, a The Rolling Stones, a Hair, a farmernadrág vagy éppen a nejlonharisnya volt a menő. Elvégre a hatvanas évektől kezdve már kezdtek hazamerészkedni a kivándorolt ötvenhatosok, akik pedig nem jöttek, küldtek csomagot, benne itthon kincsnek számító holmikkal. Furcsa módon épp azt készítjük a legtöbben másképp, amiről maguk az amerikaiak tartják, hogy az a legamerikaibb: a torta formájú, kerek almás pitét – talán mert megdönthetetlenül jók az osztrákos pitereceptjeink.
Amerika évtizedek óta az egyik kiemelt vonatkoztatási pont Magyarországon, és különösen az volt, amikor 1989–90-ig fő riválisának, a nála és nálunk is számos területen fejletlenebb, ezért kissé lenézett Szovjetuniónak voltunk kénytelenek engedelmeskedni. Sőt ez az amerikai „vonal” felerősödött, egyeseknél Amerika-imádatba fordult a hidegháború végeztével, amikor hazánkban új politikai rendszert, civil társadalmat, modern médiát kellett építeni. Ehhez a tengerentúli minták úgy voltak készen egybegyűjtve, akárcsak egy receptkönyvben. Elolvasásukban segítségünkre volt, hogy ekkor már elég sokan tudtunk angolul.
