Ottlik Géza Próza című kötetében olvasható a Mi a villamos? című szöveg, amelyben az elbeszélő egy villamoson utazik, aminek a párás ablaküvegére van írva a következő pár szó: Mi a villamos? – Rút csingilingi ház. Ez egyértelmű utalás Berzsenyi Dániel A magyarokhoz című versére, amelyben azt olvashatjuk, hogy Mi a magyar most? – Rút sybarita váz. Vagyis elpuhult, belső tartalom nélküli alak. (A váz szó egyébként bizonyos területeken abban a korszakban madárijesztő jelentéssel bírt.) A sybarita pedig a lakóinak kényelméről és elpuhultságáról híres dél-itáliai ókori görög várost, Sybarist idézi meg. Berzsenyi Dániel, a klasszicizmus és a romantika határvidékén élt költő hat versének alapos, szinte teljes körű, bizonyos értelmezési szempontokat tendenciózusan és szisztematikusan végigvivő elemzése olvasható Tóth Sándor Attila irodalomtörténész, főiskolai tanár, a szegedi egyetem pedagógusképző kara és a bajai Eötvös József Főiskola oktatója idén megjelent könyvében.
A klasszikus görög–római – és részben reneszánsz – alapokra épített lírai formanyelv és eszmei-szellemi tartalom jellemző Berzsenyi szövegvilágára. Klasszikus antik életeszmények (mint például az erkölcsösség, a felelősségvállalás, vagy az adott helyzetben elvárt módon való cselekvés igénye, illetve a közösségi érdekek szem előtt tartása) szerepelnek a niklai remete ezen költeményeiben, de nem hiányzik belőlük a (háborúban) hősies és (a békés mindennapokban) erényes cselekedetek után járó közösségi megbecsülés és kollektív emlékezetbéli pozíció, vagyis a hírnév és a jó emlékezet sem, amely a költő szerint szintén megilleti a jeles cselekedeteket végrehajtó, vagy maradandó értékeket előállító embereket. Ezen elveket vallotta meg egyes szövegeiben a római irodalom aranykorának költője, Horatius is, akinek nyomán egyedi, az antik értékvilágot megidéző, és azt részben a keresztény kontextusban is elhelyezni igyekvő szellemi mozgalom bontakozott ki a tizennyolcadik századi Európában, amely Berzsenyire is erőteljesen hatott. Ennek lényegét Kerényi Károly klasszika-filológus így fogalmazta meg: „A teljes horatianizmus nemcsak egyéni, szinte vallásos lélekápolás és a magánéletet ékesítő életmód, hanem az egész állami közösség átitatása a vátesz költészetéből fakadó tisztasággal és az isteni erőket tisztelő áhítattal. És ha van olyan közösség, amely elfogadja mesterének és ápolja a váteszt, ő sem szakadhat ki belőle az önistenítő egyéni költők, az önmagukkal elteltek és kritikát nem tűrők módján.”
