Nincs menekvés

El lehet-e engedni a neveltetésből eredő szokásokat, lelki törvényeket?

Meddig kell követni az ősök által ránk maradt szokásokat? Mikor kell elengedni a gyökerek egy részét, felülemelkedni a mégoly jogosnak érzett revans vágyán? Lehetséges-e egyáltalán? Szabadulhat-e egy közösség megrögzöttségeken, kapott és kérdés nélkül, öntudatlanul továbbadott szokásokon? Ha igen, hogyan, ha nem, miért nem? És ha nem, lehet-e csodálkozni az élet folyton ismétlődő mintázatán, ahogyan egymás után vesznek oda nemzedékek egy megtörni nem tudott gyilkos körforgásban? Ezek motoszkálnak az ember fejében elolvasva Ismail Kadare Kettétört április című regényét.

Maga a mű a huszonhat éves Gjorg Berisha története, aki belenő a családra nehezedő vérbosszúba, meg kell ölnie bátyja gyilkosát, tudva, hogy a gyilkosból áldozattá vált férfi családját is kötelezi szokás, bosszút kell állniuk, immáron őrajta. A vérbosszúnak ősi törvényei vannak, harminc napot kap, mielőtt a bosszúra kijelölt elkezdene vadászni rá. Gjorg hónapja április 15-én ér véget, menekülnie kell.

A tavaly nyáron, 88 éves korában meghalt Ismail Kadare a legismertebb albán író, hosszú éveken keresztül a Nobel-díjra esélyesek között, s az európai irodalom olyan nagyságai mellett emlegették, mint Günter Grass, Milan Kundera és Umberto Eco. Könyveit negyven nyelvre fordították le, 2005-ben először őt vehette át a frissan alapított Nemzetközi Man Booker-díjat. Volt a moszkvai Maxim Gorkij Irodalmi Intézet ösztöndíjasa 1958-tól 1960-ig, 1970 és 1982 között a kommunista albán nemzetgyűlésben képviselő, tagja az Albán Tudományos Akadémiának, alelnöke az Albán Írószövetségnek és társelnöke az Albánok Világszövetségének. Két hónappal a kommunista rendszer összeomlása előtt menedéket kért Franciaországban, ahol nagyon hamar nagy népszerűségre tett szert. Albánul és franciául publikált. Az 1990-es évek közepétől felváltva az albán és a francia fővárosban élt, 1999-ben költözött haza Tiranába.

A kommunista rendszer bukása után Kadarét több oldalról is támadások érték. Azzal vádolják, hogy Enver Hoxha nómenklatúrájának tagja, az egyetlen támogatott, éppen ezért konformista irodalmár volt, és csak a felelősségre vonás elől menekült Párizsba az eresztékeiben is recsegő Albániából. Kadare Gjirokastra Palorto nevű negyedében született, ahogy Enver Hoxha is, és ezt sokan érvként használták fel az író kommunista múltjával kapcsolatban. Támogatói szerint akárhogy is alakult Kadare múltja, az információktól elzárt, irodalmilag elzüllesztett pártállami időkben munkássága volt az egyetlen vigaszt és reményt nyújtó „ablak” a külvilágra.

Hál’Istennek nekünk másik hely adatott, mint a világtól teljesen elzárt Albánia, aminek a viszonyait sem ismertük, ismerhettük, éppen ezért a vitában sem igen tudunk részt venni, nekünk maradnak a könyvek, mint a Kettétört április, ami egy nagyon szikáran megírt regény, mégis végül mintha mitikussá válna a messzi múltban elveszejtett vendég halálával elkezdődött bosszú láncolata, a kötelesség, a hűség és a szokás tisztelete, amely mögött sírokban mérődik az idő. Negyvennégy sír, negyvennégy áldozat, és nem látszik a vége, nem látszik feloldozás.

Ismail Kadare könyve olyan világba visz, ami itt van tőlünk nem messze, mégis mintha hihetetlen messzeségben lenne. Érdemes vele menni.

(Ismail Kadare: Kettétört április. Fordította: Szántó Judit. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2000, 206 oldal.)