Benyújtotta lemondását a finn miniszterelnök
A lemondás előzményeként az ötpárti kormánykoalícióban részt vevő Centrumpárt kedden bejelentette, hogy elvesztette a szociáldemokrata miniszterelnök iránti bizalmát a postássztrájk kezelése miatt.
A lemondás előzményeként az ötpárti kormánykoalícióban részt vevő Centrumpárt kedden bejelentette, hogy elvesztette a szociáldemokrata miniszterelnök iránti bizalmát a postássztrájk kezelése miatt.

Kihátrált Antti Rinne finn miniszterelnök mögül az ötpárti kormányzó koalíció egyik pártja, és sajtóértesülések szerint a miniszterelnök még a nap folyamán benyújtja lemondását, nem várva meg a kabinetje elleni bizalmi szavazást.
Kihátrál a finn kormány mögül az ötpárti kormányzó koalíció egyik pártja, a kormányfő pedig várhatóan nem várja meg a bizalmi szavazást.
Lemondott tisztéről pénteken a postáért is felelős finn miniszter a postások sztrájkjának eredménytelen kezelése miatt.
Oroszország nem fogja elsőként visszavonni az ellene elrendelt szankciókra válaszul bevezetett importkorlátozásokat – jelentette ki Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök, miután hétfőn Moszkvában fogadta finn hivatali partnerét, Antti Rinnét.
A finn kormányfő bízik abban, hogy az Európai Unió tagállamainak sikerül megegyezésre jutniuk az uniós költségvetés és a jogállamisági elvek betartásának összekapcsolásában.

A jogállamiság kérdésében csak kiforrott, konkrét és egyértelmű javaslatokról tárgyalna a kormány - mondta a miniszterelnök, aki szerint a jelenlegi uniós mechanizmusok is megfelelőek.

Hétfőn Budapestre látogat az Európai Unió soros elnökségét betöltő Finnország miniszterelnöke. Antti Rinne kormányfőt Orbán Viktor miniszterelnök munkalátogatás keretében fogadja a karmelita kolostorban.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rászorulóknak a tűzifát továbbra folyamatos is biztosítják.

A miniszterelnök a résztvevők kérdéseire is válaszol a háborúellenes gyűlésen.

Bemutatta energetikai szakértőjét a Tisza Párt elnöke.

Élő közvetítésünk.

Speciális ügyészségi egységet hoznak létre a „gyűlölet-bűncselekmények” üldözésére.

Egyre többen tárgyalnának Vlagyimir Putyinnal.

Az ukrán elnök foggal-körömmel ragaszkodik a foteljéhez.

Fucsovics Márton vasárnap mutatkozik be az Australian Openen.

Már a nyomvonal is végleges, megkezdődhet az ország egyik legfontosabb tehermentesítő útvonalának kialakítása.

Továbbra sem ismert, az FTC kivel pótolja a két meghatározó futballistát, Tóth Alexet és Varga Barnabást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.