A napokban érkezik meg az ápolók húsz százalékkal megemelt bére
A kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítására.
A kormány nagy figyelmet fordít az egészségügyi dolgozók anyagi megbecsülésének javítására.

Van elég orvos, lélegeztetőgép és ágy, az egyetemek végzősei pedig pótolhatják a hiányzó ápolói kapacitást.

Az egészségügyi dolgozók béremelési programjára a kormány idén 82 milliárd forintot fordít.
A főorvos szerint a magyar egészségügyi rendszer kész a betegek fogadására, ellátására és gyógyítására.

A miniszterelnök szerint orvosaink és az ápolónőink európai mércével mérve is kimagaslóan teljesítenek.

A tárca összesítése szerint 340 450 az igazolt fertőzések száma, a halálos áldozatoké pedig 9014.
Az első hullámban csaknem négyszáz orvost, ápolót, mentőst segítettek ingyenes átmeneti lakáshoz.

Már a járvány első hulláma idején is rendszeresen látogatta a kórházakat Orbán Viktor miniszterelnök.

Kötelezték a fővárosi önkormányzatot, gondoskodjon az ápolói-gondozói létszámhiány megszüntetéséről.

Több mint 1,3 millió orvos és ápoló fertőződött meg az új típusú koronavírussal.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.

A kormányfő megosztotta egy kisvárdai orvosnő személyes vallomását a békéről.

Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.

„Józan hangokra van szükségünk!”

A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.

Kórházba kellett vinni a sérültet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.