Előőrs – Földön kívüli civilizáció
Űrkutatás – Ahol a harvardi professzor földön kívüli civilizáció nyomát sejti, ott a többiek kisbolygót látnak.
Űrkutatás – Ahol a harvardi professzor földön kívüli civilizáció nyomát sejti, ott a többiek kisbolygót látnak.

A Hajabusza-2 első landolása során a Ryugu felszínéről, a második alkalmával a felszín alól gyűjtött mintákat.

OSIRIS-REx sikeresen mintát vett egy aszteroidából, ráadásul sokkal gyorsabban mint tervezték.

Az Egyesült Államok OSIRIS-Rex kisbolygókutató űrszondája kedden közelíti meg a Bennut

Megkezdődött az első bolygóvédelmi rendszer kiépítése.

A NASA közölte: a 2020 QG nevet viselő aszteroida 2950 kilométerrel az Indiai-óceán felett haladt el.

Kínai szakértők szerint azonban semmi esélye annak, hogy az égitest összeütközik a bolygóval.
„Biztonságos távolságot” jelentő 5,6 millió kilométerre fog elhaladni a Föld mellett két közepes méretű aszteroida szombaton – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).
A geológiában régóta tudott, hogy a szóban forgó kihalási időszakban az élőlények mintegy kétharmada eltűnt a Földről. Az, hogy ezt egy ekkora méretű aszteroida okozta, csak később fedezték fel.
Egyre több lelet bizonyítja, hogy a 66 millió évvel ezelőtt becsapódó aszteroida pusztította el az akkori élet jelentős részét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az önkormányzati világ stabilan működik, hangsúlyozta Dukai Miklós.

Meghátrált a helyi baloldal, nem tartják vissza tovább a kormány által már januárban átutalt több száz millió forintot.

Jövő héten jöhet a megállapodás.

Péterfalvi Attila kijelentette, hogy a Tiszának biztosítania kellett volna, hogy a szimpatizánsai adatai ne szivárogjanak ki.

„Azt is látjuk, hogy az a magyarországi párt, amely Ukrajnával szövetséges, Brüsszelt pedig kiszolgálja, mit tenne, ha kormányra kerülne.”

Nem meglepő, hogy Magyar Péter és szövetségesei minden erejükkel igyekeznek támadni az elért eredményeket.

Magyarország számára egyedülálló módon nyílt meg az a lehetőség, hogy szisztematikus előkészítő munka után komplex, stratégiai megállapodáscsomagot kössön az Egyesült Államokkal – közölte a miniszterelnök politikai igazgatója.

Az Ellentétes alapállásban egy MMA-küzdősportoló testvérpárról szól.

Az amerikai–orosz megegyezés nem lehetetlenült el, mutatott rá a kormányfő.

Sipos Adrián és Palasics Kristóf is remekelt az FTC ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.