Erősödő keresztényellenesség tapasztalható Európában
A karácsony szó kifejezetten Krisztus születésére utal.
A karácsony szó kifejezetten Krisztus születésére utal.

Ma este ott lesznek a FARE-aktivisták a Wembley-ben, s az első, amit lejegyeznek, nem is lehet más, mint a több tízezer torokból felzúduló kirekesztő fohász.

Egyik posztoló szülő sem említette, hogy a gender ideológiát reklámozó mesékkel is problémája lenne.

Család, nemzet, hűség, hit és szeretet – és ezt nem pusztán elismerjük, nem csupán büszkék vagyunk rá, hanem ezt valljuk. Ezek így, együtt egy keresztény állam fundamentumai.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szeszélyes az idei tél.

A francia főváros mára Európa egyik legveszélyesebb városa lett.

Az új évben is kiemelt figyelmet fordítanak az alkoholos befolyásoltság állapotában vezetőkre.

Tudják, hogy amíg Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét, addig gátat vet a brüsszeli birodalmi törekvéseknek.

Andrej Babis titkos ügyleteket fedett fel.

A miniszterelnök kiemelte: nem leszünk bevándorlóország.

A kelet-magyarországi országrész beérte Nyugat-Magyarországot.

Nem kell külföldre menni a téli sportok szerelmeseinek.

Még a rutinos autóvezetőket is kihívás elé állítja a hirtelen korcsolyapályává váló úttest. Íme, a fő túlélőtippek!

Az egyik listavezető fizetős app az Apple Store-ban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.