A kisvárosban, ahol élek, megszokott koreográfiája volt a húsvéthétfőnek – mint a vidéki településeken általában. Kisfiúk apáikkal, kamaszok csoportokba verődve, meglett férfiak kerékpáron dülöngélve látogatták sorra a rokon és ismerős lányokat, asszonyokat, özvegyeket.
Részint kötelességből, részint a régóta tervezett, de valamiért mindig elhalasztott látogatás bepótlása végett, részint a nyiladozó férfiúi ösztönöktől vezérelve. Ne bonyolítsuk a kelleténél jobban: élő hagyomány volt a húsvéthétfői locsolkodás.
Volt. Írtam már másodszor. Idén ugyanis hétfőre szinte kihalt a város. Elérte az országos trend: a húsvét immár a wellness és a kirándulás ünnepe. Már rég nem a templomok telnek meg húsvétkor, hanem a szállodák (a foglalásról már hetekkel, sőt hónapokkal korábban kell gondoskodni).
S nincs róla tudomásom, hogy a szálláshelyeken papokat kérnének fel, húsvét vasárnapján vacsora előtt ugyan osszanak áldást (de legalább mondjanak áldomást) a vendégeknek, netán húsvéthétfőn a hotelekben egyszer használatos kölnivízzel kedveskednének az uraknak, hadd locsolják meg szívük választottját.
A húsvétból tehát már az igazán kellemes hagyomány, a locsolkodás se nagyon kell. De azért fennhangon hirdetjük a feltámadás misztériumát. Folytathatnánk a karácsonnyal, amely valójában a kereskedők ünnepe, s csak nevében a Megváltó születéséé. Igaz, nálunk legalább még nevén nevezhetjük, az ostoba tolerancia jegyében nem kell belőle fény ünnepét gyártanunk.
S ezek csak a jeles napjaink, a hétköznapokról nem is szólva, amelyeket csak lazán szövi át a felebaráti szeretet, annál erősebben az egyéni érvényesülés iránti vágy, az individualizmus.
Természetesen semmi sem fekete vagy fehér, ráadásul a vén Európa – szerencsénkre – e tekintetben sem egységes, de ha mindenképpen dönteni kellene, akkor bizony az európai civilizációt napjainkban az ateizmus ideológiája és nem a keresztény vallás igazgatja.
Az új korszaknak van egy közismert, szimbolikus időpontja és aktusa: 2004-ben úgy fogadták el az Európai Unió alkotmányát, hogy abból kimaradt a kereszténységre való hivatkozás.