Szeptember elején rendezik meg az előrehozott választást Ausztriában
Kurz hangsúlyozta, hogy elsődleges fontosságú számára a kormány stabilitásának és tárgyalóképességének megőrzése a választásig.
Kurz hangsúlyozta, hogy elsődleges fontosságú számára a kormány stabilitásának és tárgyalóképességének megőrzése a választásig.

Van der Bellen elmondta: megvitatta a kérdést Sebastian Kurz néppárti kancellárral, és vasárnap fogják megbeszélni a következő lépéseket.

Miután elfogadta Heinz-Christian Strache alkancellár lemondását, szombat este új választások kiírását javasolta Sebastian Kurz osztrák kancellár.

Az osztrák hírügynökség közölte, hogy Sebastian Kurz az este 19.45-kor nyilatkozatot tesz, s pontosan háromnegyed órával később, 20.30-kor Alexander van der Bellen államfő is nyilatkozik.
A politikus egy olyan ellene irányuló titkosszolgálati akcióról beszélt, amelyet szándékosan az európai parlamenti választásokra időzítettek.
Nem viselhetnek fejkendőt a muszlim lányok az osztrák általános iskolákban a bécsi jobboldali kormánykoalíció képviselői által megszavazott törvény szerint.

Készségét fejezte ki tegnap Vlagyimir Putyin orosz elnök arra, hogy a G20-csoport júniusi oszakai csúcstalálkozóján vagy akár Bécsben találkozzon amerikai hivatali partnerével, Donald Trumppal.

Megszavazta szerda este az osztrák parlament azt a jogszabályt, amely betiltja az osztrák általános iskolákban az olyan ideológiai vagy vallási jellegű ruhadarab, fejkendő viselését, amely a hajat vagy annak nagy részét elfedi.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Európa a rossz példa.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.