Harald Vilimsky: Orbán Viktor Európa hőse
„Ő volt az ugyanis, aki 2015-ben megvédte a határokat, és küzd az ellen, hogy Európa multikulturális legyen” – nyilatkozta az osztrák politikus.
„Ő volt az ugyanis, aki 2015-ben megvédte a határokat, és küzd az ellen, hogy Európa multikulturális legyen” – nyilatkozta az osztrák politikus.

Az osztrák kancellár arra figyelmeztetett, hogy a megállapodás nélküli Brexit ártana az Európai Uniónak, de még inkább az Egyesült Királyságnak.
7 millió hódító már megérkezett.

Menczer Tamás: „Magyarországon a sport stratégiai jelentőségű. Sokat fejlődött a sportinfrastruktúra, így minden készen áll arra, hogy komoly sporteseményeket is Magyarországra hozzanak”.
Az osztrák szabadságpárti alkancellár azt mondta, jónak tartja Orbán Viktor családpolitikai modelljét, és több lényeges kérdésben is megegyezik a véleménye a a magyar miniszterelnökével.
Reformokat hoz a kormányzat vagy beragadunk a mostani fejlettségi szintünkbe, és le kell mondanunk a látványos gazdasági felzárkózásról a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint.
Minden olyan intézkedés, ami segíti a fiatal párokat abban, hogy gyermeket vállalhassanak, jó, hiszen a gyermek a legnagyobb ajándék – mondta a Pápai Missziós Művek ausztriai igazgatója.
Donald Trump nagyobb katonai kiadásokat vár Ausztriától – számolt be Sebastian Kurz osztrák kancellár az amerikai elnökkel szerdán folytatott megbeszéléseiről.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kábítószerrel kereskedőkre is lecsaptak a rendőrök.

Ez a mi tervünk: a brüsszeli háborús terv rombolása helyett békés országépítés – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormánypártok kedvező pozícióból kezdhetik a 2026-os évet.

Változik a nyitvatartás az ünnepi időszakban.

Van egy csoport Európában, amely háborút akar.

Robbantás áldozata lett Fanyil Szarvarov altábornagy, az orosz fegyveres erők operatív felkészítésért felelős vezetője lett – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság.

Brüsszel vezetői eközben azzal áltatják a háborús pszichózisban lévő Európát, hogy Putyin legyőzhető.

Érdemi könnyítések is érkeznek jövőre.

Toniszlav Jordanov a saját térfeléről vette be a debreceniek kapuját.

A magyar energiapolitikát nem Bécsben írják, mégis próbálkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.