Üldözött keresztényeket segítő ügynökség alakult
Az új szervezetet Márki Gábor vezeti majd, aki 2010 és 2012 között a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára volt.
Az új szervezetet Márki Gábor vezeti majd, aki 2010 és 2012 között a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára volt.
Azbej Tristan elmondta: mivel az általa vezetett államtitkárság egyre több támogató programot működtet, szükségessé vált egy ügynökség létrehozása.
Az államtitkár közös feladatként jelölte meg, hogy cselekvésre, újabb humanitárius programok indítására ösztönözzék a világ döntéshozóit.
Azbej Tristan szerint abban egyetértenek, hogy „helyes módszer elvinni a segítséget oda, ahol a migráció forrásrégiója van”.
Trócsányi László hangsúlyozta: egyre több európai polgár és vezető kezdi osztani a magyar kormány nézetét, hogy a tömeges bevándorlás veszélyezteti a tagállamok és az egész kontinens identitását.
Az a célunk, hogy az Európai Unió is magáévá tegye mindazt, amit a Hungary Helps Program képvisel – mondta Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára vasárnap Bu
A segélyszervezet programjának következő szakaszában többek között a harcokban károkat szenvedett iskolák újjáépítését, felszerelését segítik Irakban.
A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára megerősítette: nem az emberek Európába való jutását kell segíteni.
A küldöttség tagjai Azbej Tristan, Hölvényi György európai parlamenti képviselő, Böjte Csaba ferences szerzetes és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes.
Azbej Tristan megjegyezte, hogy a szélsőségesen bevándorláspárti szervezettől provokációnak is hathat az üldözött keresztények iránt petíció formájában kifejezett szolidaritás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Fidesz frakcióvezetője a Harcosok órája keddi adásában.
A sanda kereskedőknek rémisztő lehet a halloween.
Nem attól lesz jó vagy rossz a magyar gazdaságpolitika, ha Brüsszelben megtapsolják – közölte a kormányfő.
Ifjabb Lomnici Zoltán a keddi adás vendége.
A tárcavezető ma Washingtonban tárgyal.
Új útmutatóval készítik fel a lakosságot.
Három építkezési darut borított fel a forgószél.
Szondy Zoltán, a klub elnöke az erdélyi magyar politikusokhoz fordul segítségért.
Akadályoznák a békét.
A Szpartak Moszkva tizenkét forduló után csak a hatodik helyen áll az orosz bajnokságban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.