Djokoviccsal a közönség után De Minaur már nem mert ujjat húzni, Babosék elérkeztek a végállomásra
Babos Tímea a negyeddöntőben búcsúzott Wimbledonban.
Babos Tímea a negyeddöntőben búcsúzott Wimbledonban.

Babos Tímea az első körben búcsúzott a kaliforniai San Joséban zajló 876 ezer dollár (257 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornától.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy csárda lett a befutó, a vendégek alig hittek a szemüknek.

A Tisza „az európai háborús párt magyar lerakata” – írta a politikai igazgató.

Beváltotta a fenyegetését, lakóház égett ki Várpalotán.

Deák Dániel szerint a miniszterelnök bemutatta, hogy egyedülálló a hazai politikai palettán.

A Shell múltját súlyos vádak árnyékolják be.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Pécsi Ármin is megtette a magáét, hogy így alakuljon a bajnoki.

Verdi operája Sümegi Eszter és Boross Csilla címszereplésével tér vissza a Magyar Állami Operaház műsorára.

A Burnley megint sok nehézséget okoz a címvédőnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.