Óriási bakot lőtt a 444 a volt győri rendőrkapitány ügyében
Az ellenzéki portál álhírét a rendőrség tette helyre.
Az ellenzéki portál álhírét a rendőrség tette helyre.

A magas szintű állami elismeréssel tiszteletüket és elismerésüket fejezik ki azért az együttműködésért és támogatásért, amelyet Magyarország belügyminisztere és rendőrfőkapitánya tanúsít a román rendőrség felé.

A korábbinál is több polgárőr vesz részt a déli határ védelmében, az illegálismigráció elleni fellépésben

Több megyében több hónapon át tartó fokozott ellenőrzést rendelt el Balogh János országos rendőrfőkapitány – közölte a rendőrség pénteken a honlapján.
Vesztegetés miatt egy év – két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetőjét csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék. Az ítélet nem jogerős.
A rendőrség és a polgárőrség közös munkája is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly minden eddiginél kevesebb, mintegy 186 ezer rendőri eljárásban regisztrált bűncselekmény történt Magyarországon – mondta az országos rendőrfőkapitány Balatonföldváron szombaton.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.

A 30 év alatti édesanyák adómentessége is jövő év elejétől lép életbe.

Folyik a harc a drogkartellek ellen.

A magyarok 80 százaléka nemet mond a sorkatonaságra.

Thunberg megsértette a terrorizmusellenes törvényt.

A BL-címvédő örökös szerződéssel láncolná magához a legfontosabb láncszemét.

Mindent megtesznek az ellátásbiztonság érdekében, a tárgyalást nem cáfolták.

Karácsonykor még az is belakmározik édességekből, aki egyébként nem édesszájú. Különösen ott, ahol családi hagyomány a 7-8-9-féle süteményből összeálló tál, beleértve persze a kihagyhatatlan slágert, a beiglit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.