Meglepetés művészek a Madách színpadán a fogyatékossággal élő emberek világnapján
A Mamma Mia! színdarab egyik dalát a Madách Színház színészei, rendhagyó módon a Baltazár Színház ép és sérült művészeivel együtt adták elő.
A Mamma Mia! színdarab egyik dalát a Madách Színház színészei, rendhagyó módon a Baltazár Színház ép és sérült művészeivel együtt adták elő.

Az Oldás-áldás – zenés (lelki)torna 16 ráfutásban című monodráma bemutatója június 11-én lesz. Otthonról, streamen és a továbbiakban, július 10-ig felvételen láthatja majd a közönség.

Mumbaiba utazott volna a Baltazár Színház egész társulata a Pitypang és a Por című előadásukkal. Egy nappal az út előtt azonban a világjárvány miatt lezárta határait India.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.