Oroszország nem enged
Készen állhat-e a Nyugat az orosz békefeltételek elfogadására?
Készen állhat-e a Nyugat az orosz békefeltételek elfogadására?

Biden ne úgy akarjon bevonulni a történelembe, mint aki végveszélybe sodorta az emberiséget!

A XIX. században már volt magyar kezdeményezés a nemzetközi fegyvernyugvás céljából.

Hungary's minister of foreign affairs and trade is on a visit in the United States.

Amerikai látogatáson a magyar külgazdasági és külügyminiszter.

A KDNP politikusa a lapunknak adott interjúban elmondta, hogy erős társadalmi támogatottsággal tudja a kormány megvívni a csatákat.

A Trump-hatás, vagyis, hogy Donald Trump megnyerte az amerikai választást, még nem érződik ebben a háborús helyzetben, ami nagy baj – írta közösségi oldalán Orbán Viktor.

Szent Pál apostol szavaival élve felhívta a figyelmet arra, hogy a kereszt nem csupán a béke szimbóluma, hanem Isten ereje is.

Tanácsadóját, Keith Kelloggot kérte fel a posztra.

Tovább bővülnek a külhoni magyarságot támogató rendszerek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

A szakértő szerint egyes katonai parancsnokok a ténylegesnél magasabb létszámot jelentettek, hogy több fegyverhez jussanak.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot – közölte Maruzsa Zoltán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.