Belobbant a gáz, ketten súlyosan megsérültek, mentőhelikopterrel szállították őket kórházba
Egy sérült vezetékből áramlott ki a gáz.
Egy sérült vezetékből áramlott ki a gáz.

A tisztított szennyvíz most már nem a település legféltettebb természeti kincsét, a holtágat terheli.

A magyar kisüzemi sörfőzdék ma már behálózzák Budapestet és a Kárpát-medencét.

A Balaton-parti Tihany polgármesterének felhívása után újabb települések – köztük Hollókő, Szentendre, Tokaj, Velence, Békésszentandrás és Szarvas – vezetői kérik a húsvéti ünnepekhez közeledve, hogy az emberek a koronavírus-járvány miatt ne látogassanak



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Alkotmány, űrkutatás, sportlegendák és világtörténelmi események.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A CIA tevékenyen részt vett az LSD amerikai elterjesztésében.

A balkezes játékos visszatérése, visszafogadása Varga Zsolt szövetségi kapitánynak komoly fejtörést jelent.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.