Rendőröket öltek meg fegyveresek Oroszországban + videó
A likvidált bűnözőket egy egy héttel korábban, szintén egy rendőri egység ellen elkövetett fegyveres támadás feltételezett résztvevőiként azonosították.
A likvidált bűnözőket egy egy héttel korábban, szintén egy rendőri egység ellen elkövetett fegyveres támadás feltételezett résztvevőiként azonosították.

Egy síita és egy szunnita pártszövetség, illetve a kurd frakció jelöltjei is miniszteri tárcákat kaptak az iraki parlament hétfői döntése nyomán, a képviselők a belügyi, a védelmi és az igazságügyi tárca kiosztásáról szavaztak.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

A kormányfő a Várkert Bazárban beszélget a Mandiner rendezvényén.

A főváros szerint semmi probléma nem volt kedden a közlekedéssel.

„Magyarországot és Chilét a földrajzi távolság ellenére összekötik a közös keresztény örökségben gyökerező alapvető értékek.”

Céljuk a rendszer felforgatása.

Ezt Ukrajnáért nem szabad kockára tenni.

A holland szerint van, ami a trófeáknál is fontosabb Liverpoolban.

Miközben a 21 Kutatóközpont vezetője a Nézőpont Intézet első emberével vitázott többször is elmondta, hogy a felmérések tükrében simán nyerhet a Fidesz.

Mark Rutte az ukrán parlamentben szólalt fel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.