Új európai realitás
Gajdics Ottó elmondta: politikai csoda történt ezen az eseményen, hiszen a román polgármester nem azt mondta, hogy Tőkés Lászlónak semmi köze az eseményekhez, hanem megköszönte neki azt, ami történt.
Gajdics Ottó elmondta: politikai csoda történt ezen az eseményen, hiszen a román polgármester nem azt mondta, hogy Tőkés Lászlónak semmi köze az eseményekhez, hanem megköszönte neki azt, ami történt.

Bencsik András a Magyar Demokrata főszerkesztője szerint meg kell fejteni, hogy a Fidesz hol rontotta el, hogy ilyen eredmények születtek.

A Hír TV Sajtóklub című műsorában Bayer Zsolt vendégeivel a hazai és a nemzetközi politika jelenségeit vitatták meg. A Pride mellett megbeszélték azt is, hogyan nézett ki a rendszerváltó magyar sajtó.

Szentesi Zöldi László, a Magyar Demokrata főmunkatársa szerint nincsenek véletlenek, a Notre-Dame tragédiája mögött sokkal mélyebb, lelki okok húzódnak.

Migrációs konferencia volt Budapesten, a nemzetközi sajtó azonban nem kapta fel a fejét. Akik, ha itthon megbotlik egy migráns és orra esik, akkor azonnal a rémes állapotokról írnak.

Az európai polgárok egyre nagyobb tömegben fognak nemet mondani a bevándorlásra, ezért a Bizottság elkezd hazudozni – hangzott el a Sajtóklubban.

Hadházy Ákos lyukas zoknijától ível az ellenzék szellemi teljesítménye a „folytaniig”, az ember egyszerűen nem tudja még elképzelni sem, hogy hogyan képesek folyamatosan alulmúlni magukat.

35 éve tulajdonosa a Demokrata című hetilapnak, valamint annak főszerkesztője is, de nevéhez kötődik a Békemenet szervezése is.

Iszonyú erő van a tömegben – mondta el Bencsik András a Hír TV P8 című műsorában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A Magyar Pétert támogató véleményvezér tavaly november óta áll az újbudai önkormányzat alkalmazásában.

Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Ezért a dobogós helyezésért nincs szégyenkeznivalója olimpiai bajnokunknak.

Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.