Emmi: Valós igényekre valós válaszokat ad a kormány családvédelmi akcióterve
A terv része az is, hogy a családok hétszemélyes autóra akár 2,5 millió forintos, vissza nem térítendő állami támogatást is kaphatnak – mondta Beneda Attila államtitkár.
A terv része az is, hogy a családok hétszemélyes autóra akár 2,5 millió forintos, vissza nem térítendő állami támogatást is kaphatnak – mondta Beneda Attila államtitkár.

Beneda Attila helyettes államtitkár elmondta, a 77 millió forint keretösszegű kiírásra jelentkező cégek legfeljebb ötmillió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphatnak.
Beneda Attila, az Emmi helyettes államtitkára elmondta, az ENSZ-bizottság egyik plenáris ülésén mutatta be a magyar családpolitikát.
Olyan nemzetrészről van szó, amelynek tagjai nemhogy ellenségei voltak a magyarságnak, de mindig megőrizték és büszkén vállalták identitásukat – jelentette ki Potápi Árpád János.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia az ajándékozásról is kifejtette a véleményét.

Steinbach József református püspökkel beszélgettünk többek között arról, mit üzen azoknak a karácsony, akik idén gyásszal, súlyos veszteséggel élik meg az ünnepet.

Beszélgetés a belső Bethlehembe vezető zarándokútról, Isten közelségéről és csodáról, a búcsú jelentősségéről.

Az egyik autós a helyszínen meghalt.

Közösségi oldalán üzent a külügyminiszter.

Bécsben néhány hónap alatt számos esetről számoltak be.

Legalább a Megváltó születésekor hallgassanak el a fegyverek!

Tizenkét magyar sportolót kértünk arra, hogy segítsen boldog karácsonyt kívánni olvasóinknak.

A mámorító lüktetése a létezésnek és nem létezésnek, ez maga az Isten.

Közös eredményeinket azok is élvezhetik, akik nem a kormánypártokra szavaznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.