Washingtont bírálja az ENSZ
A konfliktust az váltotta ki, hogy az elnök a hétvégén felvetette: egyes képviselőknek, akik bírálják az amerikai kormányt, vissza kellene menniük abba az országba, ahonnan származnak.
A prágai Letná téri tüntetésen és a hírtelevízióban elhangzott beszédekben többen Magyarország kormányát is bírálták.
Bírálta a német kormány 2030-ig szóló gazdaságpolitikai tervezetét, a német gazdaság állapotát a kormány számára évente jelentésben értékelő „Bölcsek Tanácsának” elnöke, Christoph Schmidt a dpa hírügynökségnek adott interjújában.
Calin Popescu Tariceanu román szenátusi házelnök szerint a holland politikusnak le kellett volna mondania bizottsági tisztségéről az EP-választási kampány idejére.
A TV-műsor Babist olyan politikusként mutatta be, aki politikai hatalmával visszaél, hogy befolyásolja a támogatások elosztásának szabályait saját cégbirodalma javára.
Eugen Teodorovici szerint az unió vezetői csak mímelik a lakosság érdekeinek védelmét. Példaként említette az élelmiszerek esetében alkalmazott kettős mércét.
Donald Trump amerikai elnök ismét bíráló megjegyzéseket tett a néhai John McCain republikánus szenátorra szerdán, néhány napon belül immár sokadszor, ellenérzéseket váltva ki ezzel a republikánus politikusok körében is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az angol Chelsea 2-0-ra legyőzte a brazil Fluminensét a klubvilágbajnokság elődöntőjében.
Ennek a hírnek minden Balatonra autóval induló nyaraló örülni fog.
Weber a Néppártban mindenkitől megköveteli, hogy Ukrajna és a háború mellett álljon – jelentette ki Menczer Tamás.
Miközben Budapest közlekedése kedden összeomlott.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
London és Párizs közösen követeli abszolút sürgősséggel a tűzszünet kihirdetését a Gázai övezetben is.
Végleg nevetségessé vált a Tisza Párt elnöke.
A támadásra Orbán Balázs és Hölvényi György is reagált.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.