Varga Ivett vezeti a BKK-t február elsejétől
A közlekedési szakember, aki 2019-től a BKK stratégiai és innovációs igazgatói posztját töltötte be, a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását.
A közlekedési szakember, aki 2019-től a BKK stratégiai és innovációs igazgatói posztját töltötte be, a Főpolgármesteri Hivatal nyílt pályázatán nyerte el megbízatását.

Új Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszok állnak forgalomba Budapesten, az első tizenhat leszállított járművet Karácsony Gergely főpolgármester adta át hétfőn.
A szolgáltatás bevezetésétől a társaság azt várja, hogy elősegíti a pótdíjak időben – 30 napon belül – történő beérkezését.
A közlemény szerint az új repülőtéri logisztikai központ kiszolgálása érdekében a járat indulása igazodik a munkakezdéshez és -befejezéshez, illetve érinti az új teherárubázist, és megáll az új Cargo City megállóhelynél.
Januártól kapható a budapesti álláskeresők díjmentes bérlete a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérletpénztáraiban és ügyfélközpontjaiban.
A munkanap-áthelyezés miatt módosul a közösségi közlekedés menetrendje.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Közösségi oldalán gratulált a Ferencváros mai sikeréhez a magyar Miniszterelnök.

Hiába a kommunikációs varázslat – a Tisza Párt mögött nincs működő szervezet, hiteles program.

Az elemző úgy véli, ez lesz a 2026-os választások egyik kulcstémája is.

Közösségi oldalán üzent Magyar Péternek a Fidesz frakcióvezetője.

Trump ázsiai körútja több országot érint.

A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország álláspontja a nép, a magyar nemzet álláspontja.

A miniszterelnök a Békemenet után utazott Brüsszelbe.

A Ferencváros trénere azt is elárulta, mit mondott Varga Barnabásnak, miután kihagyta a 11-est.

Az argentinok nyolcszoros aranylabdása egyelőre nem tervezi a visszavonulást.

Kristoffer Zachariassen Salzburgban volt először kezdő az idényben a nemzetközi porondon.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.