
- Magyar Nemzet
- Boris Johnson
Boris Johnson

Boris Johnson költözhet a Downing Street 10-be
Konstruktív együttműködést remél az Európai Bizottság a leendő brit miniszterelnöktől, Boris Johnsontól, akit ma nevez ki Theresa May utódjául II. Erzsébet királynő.

Vihar előtt
A modern kori Nagy-Britanniában egyetlen miniszterelnöknek sem kellett ilyen ijesztő körülmények között átvennie az ország irányítását, mint most Boris Johnsonnak.
Trump Boris Johnson miniszterelnökké választásáról: „Nagyszerű lesz!”
Trump korábban többször is nyilvánvalóvá tette, hogy szurkol Johnsonnak. A minap például úgy fogalmazott: Johnson majd rendbe teszi azt a „katasztrófát”, amelyet May okozott.
Kedden jelentik be, hogy ki lesz az új brit miniszterelnök
Lemond a brit pénzügyminiszter, ha Johnson lesz a miniszterelnök
A brit pénzügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy lemond, ha Boris Johnson lesz Nagy-Britannia következő miniszterelnöke.
Személyes gyűlölet buktatta el az alkut?
Donald Trump amerikai elnök személyes okokból léptette ki az Egyesült Államokat tavaly az iráni atomalkuból, mégpedig azért, hogy ezzel is bosszantsa elődjét, a megállapodást tető alá hozó Barack Obamát.

Rástartoltak a brexitre a tory jelöltek
Tévévitát folytatott egymással kedd este Boris Johnson volt és Jeremy Hunt jelenlegi brit külügyminiszter mint a Konzervatív Párt vezetéséért versenyben maradt két jelölt.

Boris Johnson szerint életfontosságú az októberi kilépés
Boris Johnson volt brit külügyminiszter szerint életfontosságú, hogy Nagy-Britannia a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) határnapján, október 31-én kilépjen az Európai Unióból. Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy csa
Skócia ízig-vérig európai, és az is akar maradni
A közvélemény-kutatók biztosra veszik, hogy két hét múlva ilyenkor már Boris Johnson lesz a brit miniszterelnök, akinek a megválasztása az alku nélküli brexitet vonhatja maga után.

Fontos híreink
Hamarosan megérintheti a tavasz szele vagy éppen a migrén kénes lehelete

Áldozatként tünteti fel magát Maja T. szélsőbaloldali aktivista

Elképesztő fordulat: öt éve nem történt ilyen az inflációval, rég látott lépésre készül a jegybank

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Nem pihentek a fővárosi traffiboxok az év elején
Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Várandós édesanya, egy gyermek és két férfi is megsérült egy súlyos balesetben Győr-Moson-Sopronban
Az útszakaszt lezárták.

Rekordérdeklődés az állatvédelmi ösztöndíj iránt – megháromszorozták a férőhelyeket
2026-ban már 120-an kapnak állatvédelmi ösztöndíjat.

Ellopták az autót Sülysápon, amikor otthagyták a bölcsőde parkolójában, járó motorral
Benne ült egy gyermek is.
Külföldi híreink

Orbán Viktor: A kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk! + videó
Újabb magyar ember esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának.

Menczer Tamás: Jawohl! A Tisza nem tud nemet mondani Brüsszelnek + videó
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés
A lakosság fázik és kimerült.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Fucsoviccsal szembesítették az amerikaiak Grand Slam-győztesét, akit lenyűgözött Magyarország
A magyarok elleni Davis-kupa-párharcra készülő rekordbajnok kapitánya Marozsán Fábiánt is méltatta.

Peter Szijjarto: Hungarian Success in Laos
A new world order is emerging, Hungary's Foreign Minister pointed out.

Ankét Feróval – Angyalkák szállták meg Magyar Péter lelkét? + videó
Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

