Átalakításra vár a minimálbérezés
Napirendre kerülhet a minimálbérezési rendszer teljes átalakítása, a két alkalmazott összeg arányos egységesítésével. Az egységes kereset idén bruttó 199 ezer forintra jönne ki.
Napirendre kerülhet a minimálbérezési rendszer teljes átalakítása, a két alkalmazott összeg arányos egységesítésével. Az egységes kereset idén bruttó 199 ezer forintra jönne ki.

Az ellenzéki pártok ellentüntetést tartottak és ki is adtak egy nyilatkozatot, amelynek lényege, hogy az írmagját is ki kell irtani a Horthy-kultusznak.
A NATO és Oroszország közötti feszültség csökkentésében fontos szerepet játszhat a magyar kormányzat — értettek egyet az általunk megkérdezett szakértők.

Boros Imre közgazdász szerint a nyugdíj megállapításakor előnyben, kedvezményben lehetne részesíteni a legalább három gyermeket vállaló édesanyákat.
Idén kilenc hónap alatt majdnem 1100 milliárd forinttal több adót fizettek be a vállalkozások és a magánszemélyek, mint a múlt év első háromnegyedében.

Magyarország „halmozza a csodákat”, letért a balliberális kormányok által kijelölt, olcsó bérekre építő pályáról és a versenyképesség, a hozzáadott érték növelésére koncentrál – fogalmazott Boros Imre.

Bayer Zsolt szerint egyszer hagyni kéne egy lakatlan szigeten az összes liberálisnak, hogy kipróbálhassák az általuk képviselt „értékrendet”.
A GDP második negyedévi bővülésének üteme Magyarországon volt a legmagasabb az Európai Unió tagállamai közül – hangsúlyozta Boros Imre közgazdász.
Boros Imre szerint az egyik előny, hogy időben ismertté válik a költségvetés és a hozzá kapcsolódó adótörvények, hogy a gazdálkodók, a családok tudnak előre tervezni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.