Rétvári Bence elárulta, hogy hány rab dolgozik
Cél a fogvatartottak hozzájárulása a tartásuk költségeihez, valamint visszailleszkedésük a társadalomba.
Cél a fogvatartottak hozzájárulása a tartásuk költségeihez, valamint visszailleszkedésük a társadalomba.

A büntetés-végrehajtási szervezet úgy döntött, hogy a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetet néhány hónapon belül kiüríti.

A katonahiány Ukrajna számára már egzisztenciális jelentőségű.

Halálos drogozás.

Az elítélt komoly pénzbüntetésre is számíthat.

Josef Fritzl a demencia erősödő jeleit mutatja, de az eljárást követni tudja.

A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a régi büntető törvénykönyv túlságosan is az elkövetők pártját fogta.

Navalnij halálának körülményeiről jelentetett meg beszámolót a Baza Telegram-csatorna.

Székhez kötözte, majd ütötte, ahol érte.

Felkelés robbant ki a kitoloncolásra váró bevándorlóknak fenntartott római börtönben. A lázadás erőszakba csapott át, amikor a fogvatartottak megtudták, hogy egyik cellatársuk öngyilkos lett.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A multinacionális cégek nemzetek feletti érdekeit kiszolgáló globalista lobbisták érkeztek a Tisza Párthoz.

Kórházba 266-an kerültek súlyos, akut légúti fertőzés miatt.

A médiatanács a gyermekmesék korhatár-besorolásának megfelelőségéről is döntött.

A fiatalokból álló bűnszervezet hamis aranylapokkal seftelt.

Súlyos támadások érték az országot.

Nem zárta ki egy harmadik elnöki ciklus lehetőségét sem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Elindult az előszériás gyártása az új, elektromos i3 limuzinnak. Valószínűleg hatótáv-rekorder lesz.

A tavaszi érettségi vizsgaidőszak május 4-től július 1-jéig tart.

A korábban eljáró bíró elfogultsága miatt kell megismételni az eljárást.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.