Kiterjedt pénzmosási hálózatot derítettek fel, több mint hárommilliárd forintos vagyonra bukkantak + videó
Huszonhat országban több száz sértettet károsított meg a bűnszervezet.
Huszonhat országban több száz sértettet károsított meg a bűnszervezet.
Előállítottak egy nőt.
Mindketten beismerték a drogfogyasztást, és kezelésen vesznek majd részt.
A februári embervadászat miatt indult eljárás során a nyomozók erőszakos pedofilfelvételekre bukkantak.
Huszonheten vesztek a Dunába 2019. május 29-én a Hableány sétahajó tragédiájánál, egy utas nyomtalanul eltűnt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a lakosság segítségét kéri az ügyben.
Hivatalos személy elleni erőszak gyanújával indult büntetőeljárás, miután a tüntetők egy része provokálta és dobálta a rendőröket.
Jószándékú segítőknek adják ki magukat, és lehúzzák a jóhiszemű külföldi turistákat.
A rendőrök 15 embert igazoltattak és két esetben feljelentést tettek csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt – közölte a BRFK.
Már a Lendvay utca felé haladva egyre agresszívabbá vált néhány száz tüntető, akik erőszakosan léptek fel a rendőrökkel szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Medián legfrissebb közvélemény-kutatása szerint már 15 százalékponttal vezet a Tisza Párt a választani tudó „biztos” szavazók körében.
Folytatódik a paksi atomerőmű új reaktorainak építése.
Idén eddig huszonhat baleset történt közúti-vasúti átjáróban.
Az intézmény a közösségi oldalán tájékoztatott.
A politikus szerint a főpolgármester nem a Budapestet érintő problémákkal foglalkozik, hanem a pride-dal.
Pakisztán zsarolni próbálja Nagy-Britanniát?
Russia’s leadership believes that the conflict over Iran’s nuclear program should be resolved through negotiations, Sandor Seremet, lead researcher at the Hungarian Institute of International Affairs, told our newspaper.
Az intézmény a közösségi oldalán tájékoztatott.
A politikus szerint a főpolgármester nem a Budapestet érintő problémákkal foglalkozik, hanem a pride-dal.
Pakisztán zsarolni próbálja Nagy-Britanniát?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.