Budai: Karácsony hazudik amikor azt állítja, nem finanszírozták külföldről + videó
Karácsony Gergely továbbra sem állt elő elfogadható magyarázattal.
Karácsony Gergely továbbra sem állt elő elfogadható magyarázattal.
A főpolgármester egyre feszültebb a 2019-es kampányfinanszírozási botránya miatt, ami érthető, mivel már a hatóságok előtt van a feljelentés több bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt.
A Fővárosi Főügyészség tájékoztatta Budai Gyulát.
Budai Gyula szerint a birtokába került levél konkrétan meghatározza, hogy a pénz hova került.
Az Árgus-Security sem reagált Budai Gyula feljelentését követően.
Az egykori ellenzéki összefogás pártjai közül csupán az LMP és a Jobbik emelte fel a hangját a hídpénzbotrány ügyében, a többi balliberális párt mélyen hallgat az ügyről.
Egy titokzatos levélíró szerint a Lánchíd-felújítás pénzéből jelentős összegek vándoroltak a fővárosi baloldalhoz.
A gyanú szerint Varga Zoltán és társai egy cégeladással kárt okozhattak az Európai Unió költségvetésének.
A gyanú szerint a 24. hu tulajdonosa és társai egy cégeladással kárt okozhattak az Európai Unió költségvetésének.
Budai Gyula minden bizonyítékot átadott a hatóságoknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A végzetes baleset a 22-es főúton történt.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.
Az izraeli kormány rendkívül együttműködő volt a gázai terv végrehajtásában – mondta J. D. Vance.
A fő téma a Budapestre tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészítése lesz.
A PSG egy őrült meccsen, 7-2-re nyert Németországban, mindeközben pedig Gyökeres Viktorék is győztek a BL-ben.
A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.
25 titkos helyszín, 25 rejtélyes epigramma, 25 értékes ajándékcsomag.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.