A budai Várban tartottak találkozót V4-es polgármesterek
Budapest, Prága, Pozsony és Varsó I. kerületeinek polgármesterei kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a településeiket érintő fenntarthatósági kérdéseket.
Budapest, Prága, Pozsony és Varsó I. kerületeinek polgármesterei kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a településeiket érintő fenntarthatósági kérdéseket.

Nem sikerült az országos ellenzéki összefogást megvalósítani – mondta Palóc André, a Századvég vezető elemzője.
Ezüstérmet nyert a Kasza Róbert, Marosi Ádám, Demeter Bence összeállítású magyar csapat a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokság hagyományos férfiversenyében, szombaton.

A beszéd maga annyira gyenge volt, hogy még a Karácsony Gergely kampányát segítő ellenzéki sajtó se nagyon szemezgetett belőle. Inkább azt a négy, rosszul elfogott akkordot marketingelték.

A főváros soha nem lesz kész, mindig lesz mit fejleszteni, mindig lesz min dolgozni. Ez pedig háborús körülmények között biztosan nem megy, háborúban ugyanis csak rombolni lehet.

A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) a nemzetközi példákat követve futóútvonalakat jelöl ki a Fiumei úti sírkert területén. Az indokok között szerepel, hogy a nemzeti emlékhelyet szorosabban bekapcsolják a főváros vérkeringésébe.
Összegyűjtötte a főpolgármester-jelöltséghez szükséges ajánlásokat Puzsér Róbert, az Állampolgárok a Centrumban Egyesület jelöltje.
Budapest nemcsak a kelet-európai térség legélhetőbb városa egy brit kutatóintézet legújabb felmérése szerint, hanem nemzetközi összehasonlításban is előkelő helyen szerepel.

Ingyenes telefonos applikáció segíti a parkolást Budapest V. kerületében, az alkalmazás térképen mutatja a szabad parkolóhelyeket, szabadon választott navigációval elvezet a kiválasztott helyre, majd a parkolás befejeztével ezen keresztül történik a fizet



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter támogatója gáláns ajándékot kapott az ukrán kormányt támogató amerikai alaptól.

A szankciók kérdésben az amerikai elnök szava számít, nem a bürokratáké – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Indul a DPK webshopja.

A végzettek a pedagógus-életpálya szerinti bérezésben részesülnek.

„Zelenszkij politikai csapdában, közeleg az összeomlás”.

Ausztria sem kér a migrációs politikából.

Hazánk már mintegy egymillió illegális migránst fordított vissza.

A devizacsere-csatorna egyfajta „biztonsági kameraként” funkcionál, amely képes már pusztán a látványával elijeszteni a hipotetikus betörőt.

The U.S. President loves Hungarians and hates war, the Hungarian Prime Minister said in a radio interview this morning.

Az örmény sajtóban adtak magyarázatot a furcsa kiírásra, ami megjelent a magyar válogatott ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.