Túl sok a magánszállás Budapesten
Nemcsak a hagyományos szállodák, hanem a köznyelvben Airbnb-szállásként ismert apartmanok turistaforgalma is erőteljesen nőtt idén a fővárosban, különösen a nyári nagyrendezvények idején.
Nemcsak a hagyományos szállodák, hanem a köznyelvben Airbnb-szállásként ismert apartmanok turistaforgalma is erőteljesen nőtt idén a fővárosban, különösen a nyári nagyrendezvények idején.

A József nádor teret tehát rendezték – ami jó –, de meghittebbé is lehetett volna varázsolni, hogy újra igazi sétatérré lépjen elő ez a József Attila utca árnyékában sokáig elhanyagolt teresedés.

Az ellenzéki összefogás azt jelenti: már kevésbé marakodnak a koncon az ellenzéki pártok az önkormányzati választás előtt, hogy sikeresebben verjék át a választókat, mint az országgyűlési voksolás idején.

Készülünk ezerrel a Barbára, gyakoroljuk az új dalok koncertverzióit – üzente rajongóinak a minap Paksi Endre, az Ossian frontembere a közösségi médiában.

Több helyen még a jelöltállítás utolsó napján is borult az ellenzéki összefogás, Gödön az MSZP, Tiszafüreden exszocialisták miatt nem sikerült balliberális egységet létrehozni.

Budapest belvárosában nyitott új ügyfélszolgálati kirendeltséget a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt..
A Hír TV Főhős című műsorában Tarlós István főpolgármester elmúlt közel 30 éves politikai tevékenységét járták körül.
Az alkalmatlanságban vetélkednek az ellenzéki főpolgármester-jelöltek hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője, aki hozzátette: az önkormányzati választás tétje az, hogy kikre bízzák rá az emberek az otthonaikat.
Az európai képviselet megnyitása előtti találkozónak köszönhetően első alkalommal fordul elő, hogy a Türk Tanács miniszterei nem valamelyik tagországban találkoznak egymással.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szankciók kérdésben az amerikai elnök szava számít, nem a bürokratáké – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Indul a DPK webshopja.

A végzettek a pedagógus-életpálya szerinti bérezésben részesülnek.

Hazánk már mintegy egymillió illegális migránst fordított vissza.

Ausztria sem kér a migrációs politikából.

A roncs még a hatóságok megérkezésekor is lángolt.

Ez az oka.

The U.S. President loves Hungarians and hates war, the Hungarian Prime Minister said in a radio interview this morning.

Az örmény sajtóban adtak magyarázatot a furcsa kiírásra, ami megjelent a magyar válogatott ellen.

Akár többféle intézkedés is szóba jöhet
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.