Ebekkel kolduló kéregetők lepték el Budapestet
Az állatokat embertelen körülmények között, rövid pórázon tartják a kéregetésből élők.
Az állatokat embertelen körülmények között, rövid pórázon tartják a kéregetésből élők.
Mintha a Végső állomás című filmet néznénk.
A főépítész szerint alapjaiban kell megváltoztatni az aluljárókról kialakult képeket.
Az ország tíz helyszínén izgulhatnak a leendő hallgatók.
A patinásnak, és szépnek gondolt fővárosnak van egy elhanyagolt, sötét oldala.
Elkeserítő a helyzet egyes külkerületi járatokon.
Törvénysértően járt el egy tavalyi busztenderen a vállalat.
A különleges alkalomra egyedi produkciót álmodott meg a cirkusz.
Már a nyitás óta számos család tapasztalta meg a Szent Vincent Kids áldásos hatásait.
A brit énekes a Puskás Arénában adott koncertet július 20-án.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
ÉN CSAK LEÍRTAM... – Charlie Kirk halála a baloldal politikusainak és véleményvezéreinek lelkén szárad.
Az ukrán elnök újabb fegyvereket kért.
Mennyivel szegényebb lenne a világ nélküle...
Ez izgalmas mérföldkő a magyar tudományos élet számára.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
Végül mégsem volt kérdés, hogy a világ egyik legjobb kapusa lesz győztes csapat tagja.
Bart De Wever belga szövetségi miniszterelnök pénteken élesen bírálta a komolyzenei Flandriai Fesztivál szervezőinek döntését, amelynek értelmében elmarad a Müncheni Filharmonikusok szeptember 18-ra tervezett genti fellépése az izraeli karmester, Lahav Shani személye miatt.
A kontinenstorna talán legjobb csapata esélyt sem adott ellenfelének, huszonnégy év után jutott be a döntőbe.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.