A Hegyvidéken bevezetik a kommunizmust
Miért üldözi Karácsony Gergely és Kovács Gergely az autósokat?!
Miért üldözi Karácsony Gergely és Kovács Gergely az autósokat?!

A tavalyi atlétikai-vb sikere is kellett ahhoz, hogy Budapest megkapja a rangos viadalt.

„Ez egy szándékos és erőszakos gyilkosság volt” – fűzték hozzá a közösségi oldalukon.

Nagy Attila elmondta azt is, hogy a jövőben miért nem járna automatikusan boríték a szavazólapok mellé.

A tűzoltóknak több esetben is be kellett avatkozniuk.

A most leleplezett, a világon is egyedülálló, Lego-kockákból megalkotott villamost december 20-ig csodálhatja meg a nagyközönség.

A hazánkba látogatók is ennek alapján ítélhetik meg a magyarokat.

A WSF 2024 fókuszában a tudomány és szakpolitika kapcsolata áll.

A baloldal nem támogatta a Fidesz–KDNP javaslatát, amely a főpolgármester által leszereltetett háromezer kuka visszahelyezését tette volna lehetővé.

Mi köszönjük nektek, német testvéreink.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Részletek a cikkben.

A kormányfő megerősítette a 2026-os országgyűlési választások hivatalos időpontját.

Kiszivárgott dokumentum több pontja sértő.

Egy év után szólalt meg a különös körülmények között eltűnt nők bátyja.

A szomszédos országok légi közlekedését is akadályozza a rendkívüli időjárás.

2008 után ismét kötelező katonai szolgálat lép életbe.

Teljes vezetőcserét készít elő az ukrán energiaügyi tárcánál Kijev.

A beruházás illeszkedik az ország zöldítési stratégiájához.

Senkit sem hagyunk az út szélén, mindenki hozzájuthat a jogos követeléséhez – szögezte le Nagy István

Kijevben rendkívüli áramszüneteket rendeltek el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.