
- Magyar Nemzet
- bűnügy
bűnügy

Az észak-macedón különleges ügyész elfogását rendelte el a szkopjei ügyészség
Az ügyészség szerint Katica Janeva anyagi haszonszerzés céljából élt vissza hivatalával és hatalmával. A különleges ügyészt már el is fogta a rendőrség.
Kiirtotta családját egy orosz tizenéves
Meggyilkolta családjának öt tagját, majd önmagával is végzett egy tizenéves a Volga-menti Uljanovszk megye Patrikejevo falujában – jelentették vasárnap orosz hírügynökségek.
Vérfürdőt rendezett egy páciens egy romániai kórházban
Az alkoholelvonási tünetekkel csütörtök óta beutalt 38 éves férfi először saját kórtermében, majd a szomszédos kórteremben egy infúziós állvánnyal támadt rá az ott fekvő betegekre.
Szőnyeg alá söpörték a rendőrségi ügyet
Kirohant a holland sajtó ellen Amszterdam baloldali polgármestere, miután a De Telegraaf több oldalon keresztül cikkezett róla, hogy Halsema tizenöt éves fiát fegyveres rablás miatt letartóztatták.

Titkosszolgálati megrendelésre végezhették ki Seres Zoltánt
A magyarországi, főleg volt KGB-sekből álló orosz—ukrán maffia katonai vezetőjének tartott egykori ökölvívó a magyar olajos maffia útjában is állt.

Románia előttünk jár
Az amerikai katonák használta gyereklányok nem fogják megkapni soha azt az elégtételt, ami járna nekik. A Kövesik és a Basescuk nem fognak ráérni ilyen csip-csup ügyekre.

Diáklányokkal hoz hírbe amerikai katonákat a román sajtó
Döbbenetes információk láttak napvilágot Romániában az elmúlt hetekben országos botrányt keltett caracali diákgyilkosság nyomán.
Vádat emeltek az ohiói tömeggyilkos barátja ellen
A szövetségi ügyészség vádja szerint Ethan Kollie vásárolta Betts számára a golyóálló mellényt, a fegyver egyes kiegészítőit és a fegyverekkel foglalkozó szakújságot.
Machetével támadtak egy rendőrre Londonban
Az áldozatot azonnal kórházba szállították, a támadót pedig súlyos testi sértés gyanújával őrizetbe vették, s egy rendőrőrsre szállították kihallgatásra.

Fontos híreink
Károly Róbert feleségei

Ruszin-Szendi Romulusz szintet lépett: szerinte nincs háború

Szijjártó Péter: Európa legnagyobb, legmodernebb határátkelője épül meg Magyarország és Szerbia között

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Dráma Zalában, maszkos ember támadta meg a járási hivatal munkatársát
Elképesztő.

Magyar Péter középkori büntetéssel fenyegette a Hír TV-t + videó
Szent László törvényeinek szigorával példálózott a Tisza Párt elnöke.

A magyarok elutasítják az ukrán olajblokádot
A többség elítéli a brüsszeli törekvéseket.

Csak egy pillanatig nem figyelt a nő, a boltban fosztották ki, de itt a fotó az elkövetőről
Felismeri?
Külföldi híreink

Ukrajna elnöki hivatalának vezetője kizárta az ukrán területi engedmények lehetőségét
Kirilo Budanov szerint minden megszállt ukrán régió fel fog szabadulni.

Brüsszel mindenáron keresztülviszi a Mercosur-megállapodást
Az Európai Bizottság kitart a gazdák számára hátrányos megállapodás mellett.

Tűzszünet lépett életbe, erre senki nem számított
Megerősítették a bejelentést.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Terepjáró változat készült Toyota olcsó sportautójából
A japán Kuhl Racing tuningcég alakította át a hátsókerék-meghajtású kupét, és a boxermotor sem úszta meg teljesítménynövelés nélkül.

Déryné-program: már 46 ezer határon túli magyarhoz ért el a Határtalan program
A Déryné-program Határtalan programjában eddig több mint hatszáz előadás valósult meg.

Hungary FM: Hungarians Are Dying Pointlessly in Ukraine’s Completely Pointless War
We received notification of the 97th Hungarian victim of the war from the Mukachevo branch of the Hungarian Cultural Association of Transcarpathia (KMKSZ), the minister said.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

