A következő évtizedben is a MÁV megújuló modern buszflottája szállítja majd az utasokat
Lázár János szerdán aláírta a szerződést.
Lázár János szerdán aláírta a szerződést.

Magyar Péter azt mondta, nem fognak buszoztatni, tehát buszoztattak.

Egyre kevesebb embert érdekel a Tisza Párt vezetője.

Hatalmas modernizáción megy át a MÁV járműparkja.

A hatóságok terrortámadást gyanítanak.

Térképen mutatjuk, hogy az utazóknak milyen jelentős forgalmi változásokra kell számítaniuk június végéig.

Visszajuttatták a tulajdonosnak.

Az elhagyott tárgyaknak nagyjából a fele sosem talál gazdára.

Már a mentősök sem tudtak segíteni rajta.

Két busz frontális ütközése következtében legalább 56 ember sérült meg, közülük ketten súlyos állapotban vannak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Épül az „Arany Flotta".

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

Megvan a diagnózis a műtéten is átesett Alexander Isak sérüléséről.

A Liverpool edzője szerint a német középpályás rengeteget fejlődött az utóbbi időben.

Az 1956-tól brüsszeli kálváriát járt Alfonzó humorát nemigen értették a magyar követségen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.