Katonai célból fejlesztik az EU vasúti hálózatát
Magyarországi városok pályáit és pályaudvarait bővítik az uniós forrásokból.
Magyarországi városok pályáit és pályaudvarait bővítik az uniós forrásokból.

Sikeres pályázatoknak köszönhetően mintegy 1,1 milliárd euró, több mint 342 milliárd forint hasznosul hazai közlekedési fejlesztésekben.
Az új pénzügyi alap terhére valósulhat meg a Budapest–Bécs vasúti kapcsolat magyarországi szakasza.
Bár az unió következő hét évre szóló közös költségvetése még nem végleges, sejthető, hogy közlekedésfejlesztésre kevesebb pénz jut majd – mondta Mosóczi László.

A Magyar Fejlesztési Bank részt vesz az alternatív üzemanyagok felhasználását, illetve az európai vasúti forgalomirányítási rendszer telepítését támogató, 198 millió eurós pályázat lebonyolításában.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

Arra szólította fel az irániakat, hogy „ne csatlakozzanak zavargókhoz és terroristákhoz”, akik embereket gyilkolnak meg.

Az Inter és a Napoli rangadója négy gólt és egy piros lapot hozott.

A vasárnapi döntő után nem a Barcelona győzelme került középpontba.

Az őt előzetesen magasztaló Marko Nikolics világrekordról beszélt az október óta nem látott botlás után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.