Teljesítőképességük határára értek a cégek világszerte
A vállalatok döntő többségének egyre komolyabb erőfeszítést jelent a digitális adóbevallásra való átállás.
A vállalatok döntő többségének egyre komolyabb erőfeszítést jelent a digitális adóbevallásra való átállás.

A munkáltatók szerint segíthetik a járvány utáni talpraállást a kormányzati intézkedések.

Hazánknak is a koronavírus elterjedésének megfékezéséért kell példátlan összefogást mutatnia, mert nem csupán az egészségünk, a gazdaságunk is új kihívások előtt áll.

Novemberben 2112 cégalapítás mellett 3033 cégtörlést tett közzé a cégbíróság, 44 százalékkal több cég szűnt meg, mint amennyi létrejött – derül ki az Opten elemzéséből.
Karácsony Gergely családi cége 2006 és 2009 között több tíz millió forint értékű tanácsadói megbízást kapott a szocialista—szabad demokrata Gyurcsány-kormánytól.

Elkészült a Gyulai Húskombinát Zrt. kiemelt állami vállalattá nyilvánításához szükséges kormányrendelet – mondta el Budai Gyula a Magyar Nemzetnek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kamara és a magyar kormány kiáll a bajba jutott termelők mellett.

Az M0-s autóúton és az M1-es autópályán is több kilométeres torlódás alakult ki.

A lakosság nyomására sok országban lépéseket tettek a kormányok, de már későn.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Az Egyesült Államok részlegesen kivonul közel-keleti bázisairól.

Irányt mutatott a Mercosur-megállapodás és a háború kapcsán is.

A frissen kiszivárgott iratok is tanúsítják, hogy Brüsszelből minden egyes magyarországi választásba beavatkoznak.

Ma ismét konstruktív egyeztetés zajlott az Építési és Közlekedési Minisztérium, a fuvarozói és szakmai érdekképviseleti szervezetek között.

Az FTC kapusa a BL-csapatok bajnokiján lépett ismét pályára, a Győr meg sem állt 51 szerzett gólig.

A tiltakozások eszkalálódnak, a rezsim egzisztenciális válságban van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.