Átöltözőszoba
Annak idején Rákosiék a nyilas Hűség Házát választották az ÁVO központjául, s amiért maga Rákosi jelentette ki, hogy a „kisnyilasoknak megbocsátunk”.
Annak idején Rákosiék a nyilas Hűség Házát választották az ÁVO központjául, s amiért maga Rákosi jelentette ki, hogy a „kisnyilasoknak megbocsátunk”.

A CDI által frissen elítélt magyarországi baloldali összefogás olyan, mintha Franciaországban Emmanuel Macron és Marine Le Pen bútoroznának össze a politikai zsákmányszerzés érdekében.

Orbán Viktor a Centrista Demokrata Internacionálé vezetőségi ülésén szólalt fel, Szijjártó Péter pedig ötszázmillió dolláros közös befektetési alap létrehozásáról állapodott meg Indonéziában .




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az a kérdés, hogy megengedjük-e, hogy a pénzünket elvigyék Ukrajnába, vagy megőrizzük, és mi használjuk fel – mutatott rá Orbán Viktor.

Nyilvántartásba vették az első jelölőszervezeteket.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Az ukrajnai harcok folytatódnak, de a háttérben új megállapodások születnek.

Moszkvának nem a területek, hanem az ott élők a fontosak.

A hatóságok több tartományban meteorológiai figyelmeztetést adtak ki.

Cseh Sándor csapata sorozatban a harmadik döntőjébe jutott be és vesztette el.

Az orosz–amerikai kapcsolatokban is előrelépés történt.

A portugál támadó pufog, csapata újabb mérkőzését hagyhatja ki.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.